Több szexre vágynak a nők

Jóval több szexre vágynak a nők egy hosszú párkapcsolatban, mint azt partnerük gondolná - áll a legújabb kutatásban. A férfiak nehezebben ismerik fel, mikor vágyik a másik az együttlétre, illetve sokszor tartanak az elutasítástól is.

"Ne most, fáj a fejem"

A férfiak körében népszerű sztereotípia, hogy a nők jóval kevesebbszer vágynak a szexre. Ugyan a "Ne most, fáj a fejem" szinte már szállóigévé vált az elmaradt együttlétek esetében, a női nem libidója méltánytalanul alá van becsülve - derítette ki a legfrissebb kutatás.

Nem igaz, hogy a nők jóval kevesebbszer vágynak a szexre, szex párkapcsolat férfiak nők libidó csökkent szexuális vágy vágy
Nem igaz, hogy a nők jóval kevesebbszer vágynak a szexre

Fiatal párkapcsolatban még fölé lőnek a férfiak

Hosszabb párkapcsolatok, házasságok esetében a férfi jóval kevesebb esetben kezdeményez aktust, mint amennyiszer a partner nyitott lenne rá. Ennek oka a tanulmány szerint az, hogy az erősebbik nem fél a visszautasítástól, és a későbbi bosszankodás elkerülése végett inkább nem is kezdeményeznek a partnernél . Holott a tanulmány szerint a nők nagyjából ugyanolyan gyakorisággal vágynak az együttlétre, mint a férfiak, vágyaik pedig gyakran kielégítetlenül maradnak az efféle "félreértések" miatt.

A szakértők tudományos magyarázatot találtak arra, hogy a nők egy része miért nem akar ágyba bújni a férjével. Kiderült, hogy az alacsony libidóval rendelkező nők agya egészen máshogy viselkedik, mint az egészséges szexuális étvágyúaké. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Hetente egy-két szex

Korábban két kanadai egyetem közös kutatásban 229, 18-68 év közötti, nagyrészt heteroszexuális pár szexuális szokásait vizsgálta. A párok átlagosan hat éve vannak együtt, és hetente nagyjából egy-két alkalommal szerelmeskednek. A párok naplót vezettek arról, hogy milyen időközönként kívánták meg a másikat, illetve megpróbálták felmérni, hogy párjuk mikor érez vágyat az együttlétre. Pontozniuk kellett azt is, hogy mikor fordulnának inkább a fal felé a szex helyett , illetve hogy mikor gondolják ugyanezt a másikról. A kutatásból egyértelműen az tűnik ki, hogy a férfiak komolyan alábecsülték párjuk libidóját, és sokkal kevesebbszer ismerték fel az alkalmat, amikor a másik nyitott lenne az együttlétre. Ezzel szemben a nők jóval pontosabban fel tudták mérni, mikor vágyik a partner szexre.

Egy korábbi felmérés során fiatal párok szexuális szokásait vizsgálta egy csoport, esetükben pedig éppen fordított megállapításra jutottak: a férfiak túlértékelték partnerük szexuális vágyát , olyan mozdulatokba is kacér tónust véltek felfedezni, amelyben semmi ilyen szándék nem volt a nő részéről. Általánosságban úgy tűnik, a férfiak a párkapcsolatban eltöltött idő előrehaladtával egyre kisebb szexuális vágyat érzékelnek partnerüktől, holott a nők libidója a későbbiekben is arányos marad a férfiakéval.

Forrás: Dailymail

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet főként a keleti országrészben élénk, néhol erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.