Sokan nem is gondolnák, hogy a köztünk élő, dolgozó, az utcán velünk szemben sétáló 20 és 60 év közötti férfiak mintegy 35-55 százalékának potenciazavarai vannak.

Szándékosan használom a potenciazavar kifejezést az impotencia helyett, mert az előbbi sokkal tágabb fogalom. Beletartozik az átmeneti, illetve csak időszakos impotencia, a részleges erekció és a korai magömlés is. Ráadásul az impotencia szó az előző évtizedek során átvitt, degradáló értelmet is kapott.

Az esetek kb. felénél figyelhető meg a szervezet belső irányításáért felelős (vegetatív) beidegzési egyensúly felbomlása.

1982-ben egy francia urológus férfi nemi szerven végrehajtott műtét során beadott a péniszbe egy injekciót. A műtétet végzők nagy meglepetésére igen erős erekció lépett fel az altatott betegnél.

Az ügy nagy szenzációt keltett. A nyugati félteke jól felszerelt intézeteiben orvosok tucatjai kezdtek kísérletezni a gyógyszerrel. A szer nevét felelőtlenség lenne leírni, hiszen bizonyára nem tévedek, ha azt állítom, hogy az olvasók között is lenne olyan, aki minden orvosi ellenőrzés nélkül megszerezné és kipróbálná.

Az aggodalom nem alaptalan. Amerikai szaklapok több olyan esetről közöltek beszámolót, amikor egészséges, tehát potenciazavarokkal nem küzdő férfiak - nagyobb teljesítmény reményében - túlméretezett adagot adtak be maguknak, amely többnapos fájdalmas erekciót okozott. Következmény: a pénisz barlangos testeinek kötőszövetes-heges gyulladásai miatt jó néhányan impotensekké váltak.

A gyógyszer csak szakorvos kezébe való, aki egyénre szabottan, többszöri próbával állítja be a szükséges adagot s az ellenszernek is birtokában van.

Az utóbbi öt évben kerültek forgalomba olyan prosztaglandintartalmú injekciós készítmények is, melyek szerencsére csak elvétve okoznak mellékhatást. Ezzel - a később leírt módon - a pszichés, a beidegzési és a kisfokú vérellátási zavar miatt kialakult potenciazavar gyógyíthatóvá vált.

S ne feledkezzünk meg az elmúlt évek szenzációjáról, a januárban 3. születésnapját (itthoni törzskönyvezés) ünneplő kék tablettáról, mely forradalmasította a potenciazavarok kezelését. Ez év elején megjelent a nyelv alá helyezhető piros drazsé is, melyet a nitráttartamú gyógyszereket szedők is használhatnak.

Jómagam még öt éve is megmosolyogtam volna, ha valaki azt állítja, hogy szájon át beszedhető gyógyszerek ilyen hatékonyak lesznek. Mégis be kellett látnom, hogy ez igenis lehetséges, pedig hasonló próbálkozások százszámra vallottak kudarcot. Emlékezzünk csak, voltak idők, amikor zellergyökeret rágcsáltak, vagy mozsárban törték a kőrisbogár kitinpáncélját. Kipusztulás fenyegette a tigriseket és orrszarvúkat a csontjaiknak tulajdonított férfierő miatt. Nem is beszélve a szexshopok bőséges, ám haszontalan választékáról. X.évf./7.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!