Orvosi szenzáció az első sikeres péniszátültetés

Kilenc órán át tartott a műtét, melynek során sebészeknek első ízben sikerült férfi nemi szervet átültetniük egy betegbe.

Dél-afrikai orvosok arról számoltak be, hogy a világon elsőként hajtottak végre sikeres pénisztranszplantációt. A 21 éves férfi december közepén kapott új nemi szervet - jelentették be Fokvárosban. A beteg jól van, és a nemi szerve tökéletesen működik.

A sikeres pénisztranszplantáció azért is számít szenzációs eredménynek, mert a szintén ígéretesnek tartott, laboratóriumban növesztett hímvesszők elterjedése is csak évek múlva várható. "Bebizonyítottuk, hogy lehetséges az átültetés, képesek vagyunk olyan szervet adni a betegnek, ami pontosan úgy működik, mint egykor a sajátja" - mondta Frank Graewe, a Stellenbosch Egyetem sebészorvosa. Ez azt jelenti, hogy tud vizeletet üríteni, képes erekcióra és ejakulációra is.

A betegnek három évvel ezelőtt, egy rosszul sikerült tradicionális körülmetélést követően kellett amputálni a nemi szervét, amely pénisz elvesztése " - hangsúlyozta André van der Merwe, az operáció vezetője.

Az egyetem beszámolója szerint a legnehezebb a donorszerv megtalálása volt. Az átültetett pénisz egy olyan férfitól származik, aki halála előtt felajánlotta a szerveit. A fokvárosi Tygerberg Egyetem és a Stellenbosch Egyetem közös kutatási projektjeként végrehajtott műtét kilenc órán át tartott.

A péniszátültetés ma még világszenzációnak számít

Veszélyes lehet a rituális körülmetélés

A műtét során az erek és az idegek összekötéséhez a sebészek hasonló technikát alkalmaztak, mint amit az első arcátültetéshez kifejlesztettek, és a pszichológiai gondozás is közel azonosan zajlott.

A kutatók a kísérleti beavatkozás szükségességét többek között azzal magyarázták, hogy Dél-Afrikában megnőtt az igény az ilyen jellegű műtétekre. "Sok fiatalember veszti el a nemi szervét a hagyományos körülmetélés eredményeként" - fejtette ki van der Merwe. Évente több ezer férfin hajtanak végre rituális körülmetélést, és mintegy 250 esetben válik szükségessé az amputáció a súlyos komplikációk miatt.

Ugyanakkor az eredményeket péniszrákos betegeknél is fel lehetne használni, tették hozzá a kutatók. A tanulmány keretében további kilenc beteg kap új nemi szervet, de egyelőre nem lehet tudni, mikor kerül sor ezekre a műtétekre.

Kínában már 2006-ban végeztek az orvosok péniszátültetést , és bár a beavatkozás orvosilag sikerrel járt, "a beteg és felesége súlyos pszichológiai problémái miatt" a szervet két héttel később el kellett távolítani.

A 2014 decemberi sikeres péniszátültetésről a BBC News Health is beszámolt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.