Koronavírus: komoly bajt okoz férfiaknál?

A többi között a férfiak termékenységére is negatív hatással lehet az új típusú koronavírus-fertőzés, illetve az abból kialakuló betegség - állítják olasz kutatók. Tanulmányukban COVID-19-en átesett férfiak ondóját vizsgálták meg, és mint kiderült, sokuknál jelentősen lecsökkent a spermaszám.

A firenzei kutatók tanulmányához hasonló eredményeket hozott a közelmúltban egy német vizsgálat is. Részletek itt.

Okunk lehet azt gondolni, hogy az új koronavírus (SARS-CoV-2) a hímivarsejtek képződésére is kihatással lehet. A herék sejtjeinek felszínén ugyanis nagy mennyiségben fordulnak elő ACE2 receptorok, amelyekről ismert, hogy a vírus elsősorban ezekhez kapcsolódva tud behatolni az emberi sejtekbe - hívták fel a figyelmet a Human Reproduction című tudományos folyóiratban február elsején megjelent tanulmányukban a Firenzei Egyetem kutatói. Mint azt a LiveScience írja, a szakemberek összesen 43 férfit vontak be vizsgálataikba, akik közül 12-en otthonukban gyógyultak, 26 főt kórházban, öt beteget pedig intenzív osztályon kezeltek COVID-19 miatt. Egy hónappal azután, hogy két negatív PCR-teszt alapján gyógyultnak nyilvánították őket, mindegyiküktől nyál-, vizelet- és ondómintát vettek.

Újabb kutatások szerint a férfiak termékenységét is veszélyeztetheti a COVID-19
Újabb kutatások szerint a férfiak termékenységét is veszélyeztetheti a COVID-19. Fotó: Getty Images

A résztvevők negyedénél alacsony spermaszámot (oligospermia) állapítottak meg, ami azt jelentette, hogy ondójukban milliméterenként kevesebb mint 2 millió spermiumot lehetett csupán kimutatni. Ez egyébként egy kifejezetten alacsony határérték, tekintve, hogy a Mayo Klinika leírása szerint már 15 millió alatti érték esetén is alacsony spermaszámról beszélhetünk. A vizsgált férfiak mintegy további 20 százalékánál még rosszabb volt a helyzet, esetükben ugyanis egyáltalán nem voltak jelen hímivarsejtek az ondómintában ( azoospermia ). Az azoospermia előfordulása komoly összefüggést mutatott a COVID-19 súlyosságával. Az intenzív osztályon kezelt öt páciens közül négynél, a 26 kórházban kezelt betegből háromnál állt fenn a probléma, míg az otthon lábadozók közül senkinél sem.

"A nemzőképes korú COVID-19-betegeket gyógyulásuk után körültekintően nyomon kellene követni termékenységük, illetve ondóparamétereik szempontjából" - hívták fel a figyelmet a tanulmány szerzői. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy tanulmányuk csupán egy összefüggést talált, de nem szolgáltat bizonyítékot arra, hogy a SARS-CoV-2-vírus közvetlenül károsítaná a hímivarsejteket. Mi több, mivel előzetesen nem vizsgálták meg a részt vevő férfiakat, így abban sem lehetnek teljesen biztosak a kutatók, hogy a spermaszámuk a fertőzést követően csökkent-e le ennyire. Mindenesetre az azoospermiával diagnosztizált alanyok mindegyikének született korábban gyermeke, ami jelzésértékű. Ezzel együtt elképzelhető, hogy nem maga a COVID-19, hanem akár az annak kezelésére alkalmazott gyógyszerek, így például antivirális szerek, antibiotikumok és kortikoszteroidok voltak negatív kihatással a spermiumok számára. Továbbá, mivel egy kis létszámú vizsgálatról van szó, az eredményeket a jövőben nagyobb populáción is igazolni kell.

Mindössze egy kólásdobozban elférne az összes SARS-CoV-2-vírus, amely a mostani pandémiáért felelős. A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.