Az örökké halogatott vizsgálat - avagy miért félnek ettől a férfiak? A legtöbb férfi addig ódzkodik a tapintásos prosztatavizsgálattól, amíg egyszer át nem esik rajta. Utána már tudja, hogy mire számíthat, illetve azt is, hogy a vizsgálat gyors, és jó esetben az orvos lelkileg is előkészíti a betapintást.
Az első vizsgálat azonban mindenképpen szorongással járhat, hiszen arra kell felkészülni, hogy a férfi végbélébe nyúl be az orvos, és ott tapintja meg a prosztatát, más néven dülmirigyet. A férfiak tartanak a kiszolgáltatottságtól, a kellemetlenségtől, a fájdalomtól.
A tapintásos prosztatavizsgálat azonban egészséges szerv esetében nem okoz fájdalmat. Az viszont igaz, hogy a vizsgálat során kiszolgáltatott helyzetben érezheti magát a páciens, hiszen a csupasz hátsófertályát teszi szemlére és - értelemszerűen - az orvos hátulról közelíti meg a beteget. Ez a szituáció hasonlít ahhoz, amit a nők élnek át a nőgyógyásznál, csak abból a szempontból kellemetlenebb, hogy sok férfinak a végbélnyílás tabu - és mégis engednie kell, hogy az orvos benyúljon oda.
A félelem másik lehetséges oka pedig az lehet, hogy már az enyhén gyulladt prosztata megtapintása is fájdalmas lehet. Arról nem is beszélve, hogy minél jobban fél és izgul a páciens, annál jobban befeszíti a záróizmait, márpedig annál nehézkesebb, hosszadalmasabb lehet a vizsgálat.
Mit lehet tenni, hogy kevésbé legyen kellemetlen mindez? Belátással kell lennünk, hogy egyrészt a vizsgálat fontos információkkal szolgál, nem "szórakozásból" végzi az orvos. Másrészt próbáljuk meggyőzni magunkat (vagy a nők a párjukat), hogy ez a vizsgálat nem sérti a férfiak férfiasságról alkotott képét, ettől még nem sérül az önbecsülésük. Gondoljanak bele: a nők évente többször is felfekszenek a vizsgálóasztalra a nőgyógyászaton - mégsem sérül a lelkük.
A páciens legyen bizalommal az orvos iránt, próbáljon meg lazítani, mert így könnyebb lesz az orvosnak és a vizsgálaton áteső férfinak is.
Hogyan zajlik a vizsgálat?
A prosztatát elsősorban az előbb emlegetett módon, tapintással "nézik meg", ennek neve rektális digitális vizsgálat (RDV). Ez egy gyors, minden esetben elvégezhető, a gyakorlott orvos számára nagyon sok információt szolgáltató módszer.
A vizsgálatot megelőző készülődés és informálódás hosszabb ideig tart, mint maga a vizsgálat. Az orvos mindenképpen kikérdezi a páciensét arról, hogy vannak-e tünetei és milyenek, elkéri esetleges előző vizsgálataink dokumentációit (vagy megnézi a számítógépben), esetleg kikérdezi gyógyszerszedési szokásairól, a családban elforduló nagyobb urológiai betegségekről.
Az orvos intim térben (tehát más által nem látható helyszínen) végzi a vizsgálatot, és betartja a megfelelő higiénés utasításokat. Gumikesztyűt vagy úgynevezett gumiujjat húz fel, és be is vazelinezi, hogy könnyebben, fájdalommentesen tudjon benyúlni a végbélbe. Az orvos "csupán" egy ujjal nyúl be (ennyit minden végbél könnyedén "beenged") és általában nem is kell az egész ujját feltolnia, hamarabb eléri a dülmirigyet. A páciensre több helyen köpenyt adnak, hogy ne érezze meztelennek az alsótestét - hiszen az alsónadrágját le kell vennie a vizsgálathoz. Másutt az orvos megelégszik azzal, hogy a páciens csak letolja az alsóneműjét. A végbélnyíláshoz háromféleképpen szokott könnyen hozzáférni az orvos: vagy feltérdel a páciens a vizsgálóasztalra, vagy az oldalára fekszik, hátsójával az orvos felé, esetleg álló helyzetben (terpesztett lábbal) előrehajol.
A vizsgálat általában csak pár másodpercig tart, ezalatt (a végbél falán keresztül) ki lehet tapintani, hogy a prosztata milyen nagyságú, szimmetrikus-e, milyen az "állaga", felszínén van-e rendellenesség, esetleg érzékeny-e.
Az orvos tehát a betapintással könnyedén meg tudja állapítani, ha a prosztata begyulladt, vagy esetleg daganatos elváltozás gyanúja merül föl.
A prosztata mérete a normálisnak akár többszöröse is lehet, mégsem okoz feltétlenül panaszokat. Normális esetben 20 gramm, de előfordulhat, hogy akár 200 grammos is lehet a dülmirigy. Régebben nagyon gyakran hasonlították a prosztata nagyságát valamihez, például azt mondták, hogy gesztenyényi, diónyi, almányi - ma már a gyanú esetén elvégzett képalkotó vizsgálatokkal grammra meghatározható a mérete.
A vizsgálat után a beteg törlőkendőt kap, hogy a vazelint letörölhesse, felöltözik, és úgy beszéli meg a további tudnivalókat az orvossal.
Hogyan készüljön a vizsgálatra?
Urológiára beutaló nélkül is lehet menni, viszont a legtöbb helyen előjegyzést kell kérni, és ha valaki fájdalom miatt menne, akkor hamarabb sorra kerül, mint ha általános szűrővizsgálatra érkezik. A vizsgálat előtt mosakodjon meg a férfi, és vegyen fel tiszta alsóneműt. Bejelentkezéskor esetleg a panaszai alapján elmondják, hogy kell-e készülnie valamivel, például előfordulhat, hogy hasznos, ha a páciensnek tele van a húgyhólyagja. Ugyanis előfordulhat például, hogy vizelési panaszok esetén egy tölcsérbe vizelve az ürítés mennyiségét és sebességét is mérik.
A tapintásos vizsgálatot megelőzheti vagy kiegészítheti az úgynevezett PSA-szint meghatározása. A PSA a prosztata specifikus antigén rövidítése, és ennek az anyagnak a koncentrációja bizonyos betegségekre utalhat, például prosztatarákra, jóindulatú prosztata-megnagyobbodásra (BPH), prosztatagyulladásra. Ehhez a vizsgálathoz egy csepp vérre van szükség az ujjbegyből (vagy teljes laborvizsgálat esetén vénából levett vérből is elvégzik) ám önállóan nem alkalmas diagnosztizálásra, mert az emelkedett PSA-szint csak azt jelzi, hogy van valamilyen prosztatabetegség.
Egyéb vizsgálati módszerek
A prosztatát (valamilyen gyanú esetén) például ultrahanggal is megvizsgálhatja az orvos. Ilyenkor a speciális (kicsi) vizsgálófejjel a végbélen keresztül elérhető a prosztata. Ezzel a képalkotó vizsgálattal még jobban látható a prosztata szerkezete, illetve az ondóhólyagok is.
Komputertomográfia (CT) vagy mágneses rezonanciavizsgálat (MRI) segítségével is megvizsgálható a prosztata, akár végbélen keresztül végzett MRI vizsgálatra is sor kerülhet, de ezek már költséges módszerek. Néha hagyományos röntgenfelvételt is készítenek, mellyel elsősorban a prosztatában lévő köveket tudja az orvos feltérképezni. Vannak esetek, amikor kontrasztanyaggal végzett vese-röntgenvizsgálatot kér az orvos, mert a hólyagba került kontrasztanyag indirekt módon megmutatja a prosztata nagyságát. Ezen kívül még néhány vizsgálati módszer áll az orvosok rendelkezésére, de ezek már csak probléma, betegség esetén használatosak.
Röviden összefoglalva: a prosztatavizsgálat 45-50 éves kor fölött tünetmentesség esetén is ajánlott. A betapintás általában teljesen fájdalommentes, csupán prosztatagyulladás esetén jár fájdalommal - de ennek az orvos számára diagnosztikai értéke van. Az orvosnak nem célja, hogy "összevissza nyomkodja" a dülmirigyet, inkább finoman áttapintja, átsimítja a felszínét, hogy meggyőzöd jön a nagyságáról, keménységéről, felszínéről.
Az orvos pár perces kérdezősködéssel igyekszik előkészíteni a vizsgálatot, maga a betapintás általában néhány másodpercnél nem hosszabb. Amennyiben az orvos gyanúsnak találja a dülmirigyet, további diagnosztizálás céljából újabb vizsgálatokat kérhet.
