Könnyen javítható az öregkori látás is

Már egy hét szemtréning után is jelentősen javulhat látásunk, ami azt is bizonyítja, hogy az agy idősebb korban is képes javulni - állítják kutatók.

Már egy hétnyi foglalkozás után jelentősen javult hetven évnél is idősebb önkénteseknél a kontrasztérzékenység. Ez az a fajta látás, amellyel képesek vagyunk megkülönböztetni a világost a sötéttől, és egyúttal ezen érzékenységünket veszítjük el az öregedés során.

"Ismert egy ideje, hogy az idegsejtek javulhatnak, illetve az is, hogy a szinapszisok száma még idős korban is növekedhet - arról viszont most van elsőként információnk, hogy miként lehet fejleszteni az agy információfeldolgozó-képességét" - nyilatkozta a tanulmányt jegyző G. John Andersen, a University of California pszichológia-professzora.

Látásjavítás 40 felett A szemészeti beavatkozások az egyre precízebb eszközöknek köszönhetően óriási fejlődésen mentek keresztül, így a látásjavító beavatkozások ma már elérhetők - 40 felettieknek is. Nézzük, milyen eljárások közül választhatunk! Andersen és társai egyetemistákat, illetve 70 év feletti önkénteseket kértek fel arra, hogy végezzenek különféle látásjavító tréningeket. Egy kezdeti látásfelmérést követően arra kérték őket, hogy állapítsák meg: egy képernyőn forgó csíkos kép az óramutató járása szerint vagy azzal ellenkezőleg forog. Ebben például az volt a kihívás, hogy a csíkok eltérő színei között alacsony volt a kontraszt, szemünk pedig az erre való érzékenységet veszíti el az idő múlásával a legjobban.

Ötnapos szemtréninget követően az idősek ugyanolyan jól látták a kontrasztokat, mint a szemtréninget nem végző egyetemisták, állítja Andersen, aki hozzátette: meglepő módon közelre való látásuk is javult . A tréninget követően nem csak a tárgyak éleit látták jobban az idősek, hanem egy ábécétáblán is sokkal több betűt láttak pontosan. A tréninget végzett fiatalok látása szintén javult, bár érthető módon sokkal kisebb mértékben.

Az időskori látásromlás javítható

Az időskori látásromlás javítható

"Az idősebbek agyi struktúrája megváltozik egy ilyen tréninget követően" - állítja Andersen, aki a felvételeket megvizsgálva azt állapította meg, hogy a látványfeldolgozó központhoz tartozó fehérállomány gyarapodni kezdett. Míg ennek számos oka lehet, a legvalószínűbb az, hogy az aktívabb agyi működés tehet erről. "Kívülről nézve ez olyan, mintha az agy újrahuzalozná magát. Mindezt pedig izgalmas látni, mert egyértelműen bizonyítja, hogy az agy idős korban is képes javulni". (Sajnos ez nem igaz azokra, akik időskori szembetegségekben, például glaukómában vagy szemfenéki meszesedésben szenvednek.)

A kutató azt mondja: szeretne látni egy olyan, mindenki által elérhető weboldalt vagy appot, amellyel el lehetne végezni legalább egy közelítő hatású tréninget, de ez azért nagy kihívás, mert az ingereknek személyre szabottnak kell lennie - hasonlóan a fizikai edzésekhez, mindenkinek a saját képességei szerint kell elvégeznie a teszteket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!