Internetes terápia a fülcsengésre

A bosszantó fülcsengéstől szenvedők internetes kezeléssel gyógyulhatnak, ugyanolyan eredménnyel, mint a csoportterápiára járók - derült ki egy új kutatásból.

Német és svéd kutatók fedezték fel a lehetőséget. A fülcsengés közepes és súlyos fokozataiban szenvedő betegek többféle kezelésen vettek részt tíz héten keresztül. Az internet-alapú, illetve a csoportterápia lényegesen jobb eredményt hozott, mint a kontrollcsoporté, akik csak online fórumokon beszélgettek. A kutatást a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem és a svéd Linköping Egyetem munkatársai végezték.

A fülcsengéssel foglalkozó Német Tinnitus Liga (DTL) szerint a lakosság két százaléka szenved közepes és elviselhetetlen tünetektől. Kognitív viselkedésterápiával nagyszerűen karban lehet tartani ezt az állapotot, nem mindenkinek van azonban lehetősége vagy hajlandósága pszichoterápiára járni.

Amint az a kutatásból kiderült, ugyanazt az eredményt lehet elérni az internet-alapú gyógymóddal is, mely arra ösztönzi a betegeket, hogy egyéni, aktív stratégiák segítségével küzdjenek meg a fülcsengéssel. A Svédországban kifejlesztett módszert a kutatás érdekében német nyelvre is átültették, hogy más betegeken is tesztelhessék az eredményeket. A kellemetlenségek osztályozására használt skála értékei szerint a panaszok a közepesen súlyosról (40 pont) enyhére (29 pont) estek vissza azoknál, akik részt vettek az internetes kúrán. A kognitív viselkedésterápia eredménye 44 pontról 29 pontra esett vissza. Az online beszélgetős fórumok tagjainál azonban szinte semmilyen változást nem tapasztaltak. Náluk a kezdeti 40 pont mindössze 37-re csökkent.

"Az internetes kezelés nagyon hatásos a fülcsengéssel összefüggő kellemetlenségek enyhítésében, vagy, ha úgy tetszik, a tolerancia szintjének fokozásában" - összegezte Dr. Maria Kleinstäuber a JGU klinikai pszichológia tanszékéről.

Ugyanakkor egy másik érdekes eredmény is született a módszer kiválasztásával kapcsolatban. A résztvevők egy nagy része eredetileg szkeptikusan viszonyult az internetes változathoz, inkább a csoportterápiát választották volna. Ennek ellenére véletlenszerűen osztották be őket az egyes kísérleti csoportokba. Mindenki legnagyobb meglepetésére a kezelés végeztével nem találtak eltérést a hatékonyságban. "Ez azt jelenti, hogy az internetes ötlet a kezdeti idegenkedés ellenére is meghozta a kívánt pozitív eredményt" - mondta Kleinstäuber. Az előzetes kiértékelések arra utalnak, hogy mindkét eredményes terápia hatása megmaradt hat hónap elteltével is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!