Győrfi Pál cáfolja, hogy a mentők 40 perc késéssel érkeztek ki a frissen szült anyához

Egy baranyai pár szerint „megalázó” módon bántak velük a mentősök, ráadásul késve is értek ki, mikor az asszonynál a kórházba tartva beindult a szülés. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint viszont nem igazak a pár vádjai, sőt, még köszönetet is mondtak a mentősöknek a kórházi átadáskor.

Győrfi Pál cáfolta a baranyai pár állításait a 24.hunak. A pár korábban az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy 40 perc alatt értek ki a mentők hozzá és vajúdó feleségéhez. Azt nyilatkozták, hogy a mentősök „a helyzethez képest megalázó és emberségüket sértő módon jártak el”.

Az eset még júliusban történt. Már a kórház felé tartottak, mikor a szülés beindult, ekkor hívta a férfi a mentőket. Nem sokkal később félreállt, majd megszületett a gyerek, közben folyamatosan beszélt a diszpécserrel is. Utóbbi azt javasolta, hogy az újszülöttet tegyék az anya mellkasára és takarják be.

A pár szerint egyszerre két mentőre kellett várniuk, ugyanis egy mentőben nem utazhat az újszülött és az anyuka baleset miatt. Szerintük a két jármű egyszerre ért oda, a hívástól számított negyven perc után, és az anyát állítólag az út szélén, mindenki előtt, ruhátlanul tették a mentőbe.

A pár megalázó bánásmódról számolt be, a mentőszolgálat szerint ebből semmi sem igaz. Fotó: Getty Images
A pár megalázó bánásmódról számolt be, a mentőszolgálat szerint ebből semmi sem igaz. Fotó: Getty Images

A történetet a 24.hu is megírta, majd Győrfi Pál levelet küldött a szerkesztőségnek, amiben tételesen megcáfolta a pár állításait:

  • A mentők 12 percen belül a helyszínen voltak.
  • Szakszerű ellátásban részesítették a kismamát és az újszülöttet, akiket a szakma szabályai szerint szállítottak kórházba.
  • A „mindenki előtt, ruhátlanul tettek a mentőbe” állítás „szemenszedett hazugság”.
  • Az apa a kórházi átadáskor külön köszönetet mondott az ellátást végző mentőknek.

Győrfi hozzáteszi: a hírt „mentők elleni, politikai célú, alaptalan és szándékos lejáratási kísérletként” értelmezik és visszautasítják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, így döntően derült vagy gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!