Vagy a rák, vagy az elbutulás?

A prosztatarák hormonterápiás kezelésének célja, hogy csökkentse a férfi nemi hormonok, az androgének szintjét a szervezetben, mert ezek serkentik a prosztata rákos sejtjeinek növekedését. Csakhogy ez erősen fokozza az Alzheimer-kór kockázatát egy friss tanulmány szerint.

A kutatók 16 888 prosztatarákos beteg adatait dolgozták fel. Közülük 2397-en részesültek hormonterápiában A 2,7 éves megfigyelési időszak alatt 125 esetben újonnan kialakult Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, ami magasabb, mint a betegek összessége körében tapasztalt középérték.

A prosztatarák hormonterápiás kezelése fokozhatja az Alzheimer-kór kialakulását

Ez azt jelenti, hogy a hormonterápiával kezelteknél 88 százalékkal emelkedett az Alzheimer-kór kockázata más betegekhez képest. Minél hosszabb volt a hormonkezelés, annál tovább emelkedett a kockázat a tapasztalatok szerint. Azok a betegek, akik legalább 12 hónapos kezelést kaptak, több mint kétszer akkora kockázattal nézhettek szembe. A megállapítás azután is fennállt, hogy kiszűrtek további tényezőket, amelyek befolyásolhatták az eredményeket.

Tudjon meg mindent a prosztatrák okairól, tüneteiről a lehetséges kezelésekről a Betegségek A-Z szócikkéből . „Nem volna helyes, ha máris megváltoztatnánk a betegek kezelését. Az androgén-megvonási terápia életet meghosszabbító kezelés, és nagyon fontos. Találtunk összefüggést, de nincs bizonyíték arra, hogy a hormonterápia okozná az Alzheimer-kórt” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Dr. Kevin T. Nead, a University of Pennsylvania sugárterápiás orvosa.

Az androgénekről kimutatták, hogy hatással vannak az úgynevezett amiloid plakkok felhalmozódására, amely az egyik jellemzője az Alzheimer-kórnak, és ez lehet az egyik mechanizmus, amely megmagyarázhatja a mostani kutatás eredményeit.

Forrás: New York Times

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!