Újabb remény az emlőrákos betegeknek

A Cardiff Egyetem kutatói felfedezték, hogyan lehet segíteni azoknak a betegeknek, akik emlőrákja rezisztenssé vált a tamoxifennel szemben.

Az emlőrák kezelésében hatalmas áttörést hozott a tamoxifen felfedezése és alkalmazása, azonban egyre nagyobb azok aránya, akiknél valamilyen ok miatt nem hat a gyógyszer, vagy a kezdeti hatékonyság után a daganat a szerzett vagy eleve meglevő rezisztenciája miatt ismét kiújul.

Dr. Stephen Hiscox munkatársaival laboratóriumi körülmények között emlőből származó daganatsejtek növesztése közben megfigyelték, hogy fokozatosan alakult ki bennük az érzéketlenség a tamoxifennel szemben, mégpedig egy Src nevű fehérje termelése révén. Mikor a kutatók meggátolták a fehérje termelését, a rezisztencia kialakulása elmaradt.

"Kísérleteink során bebizonyítottuk, hogy akkor, amikor a daganat ellenállóvá válik a gyógyszerekkel, például a tamoxifennel szemben, akkor viselkedésükben is agresszívebbekké válnak. Úgy véljük, hogy ezek a változások az Src fehérje fokozott mennyiségének hatására alakulnak ki, mivel a tamoxifenre érzéketlen sejtekben jóval nagyobb mértékben mutatható ki, mint a gyógyszerre érzékeny csoportban." - magyarázta a kutató.

A kutatók egy AstraZeneca által kifejlesztett kísérleti gyógyszer, az AZD0530 hatásait vizsgálták, mely specifikusan az Src fehérje aktivitását gátolja. Meglepetésükre a gyógyszer az eddig tamoxifenre érzéketlen daganatsejteket újra érzékennyé tette, sőt a gyógyszer tamoxifennel együtt adva megakadályozza a rezisztencia legkisebb mértékű kialakulását is. Az eredmények alapján felbuzdulva jelenleg az Src gátlószerének korai klinikai vizsgálatai folynak, melyek sikeressége esetén jó esély van a gyógyszer széleskörű alkalmazására.

"Amíg ilyen keveset tudunk arról, hogy az emlőrák miként képes ellenállóvá válni különböző gyógyszerekkel, például a tamoxifennel szemben, a probléma jelentős marad. Az, hogy az eddig ellenálló daganatok ismét érzékennyé tehetők az alkalmazott kezeléssel szemben, hatalmas előrelépést jelent nagyon sok emlőrákos beteg részére" - hangsúlyozta Dr. Hiscox.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

A felhősebb részeken is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és napközben a fátyol-, illetve a képződő gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Helyenként fordulhat elő záporeső, elvétve zivatar is lehet. Csapadékra az Észak-Dunántúlon a legkisebb az esély. Az északias szelet kevés helyen kísérhetik élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!