Túl sok ülés: ezekre a daganatokra hajlamosít

Egy kutatás kimutatta, hogy a napjuk nagy részében ülőmunkát végző emberekre bizonyos daganatos megbetegedések fokozott kockázata leselkedik.

Már korábbi kutatások is kimutatták, hogy összefüggés áll fenn a hosszú ülés és számos betegség, például a szívbetegség, a vérrögképződés, a nagy derékbőség, a magas vércukorszint és inzulinszint, az általánosan rosszabb fizikális funkciók, sőt még a korai halálozás között is.

A Journal of the National Cancer Institute folyóiratban megjelent kutatás 43 olyan kutatást elemzett , amelyek kifejezetten az ülés és közel 70 ezer rákos eset összefüggését vizsgálták. Az egyes kutatások eredményeinek statisztikai eszközökkel történő kombinálása révén a kutatók jó hírrel és rossz hírrel is szolgáltak.

A jó hír az, hogy az ülő életmód a rák nem mindegyik típusával áll összefüggésben. Nem találtak összefüggést az emlő, a petefészek, a here és a prosztatarákkal , valamint a gyomor, a nyelőcső és a non-Hodgkin limfómával.

A rossz hír azonban az, hogy valóban van kapcsolat az üléssel töltött órák száma és a vastagbél illetve méhnyálkahártya (endometriális) daganatok között. Az eredmények azt mutatták, hogy a legtöbbet ülőkre a vastagbéldaganat 24 százalékkal magasabb kockázata leselkedik, mint azokra, akik a legkevesebbet ülnek. Amikor a kutatók csak a tévénézéssel eltöltött időt vették figyelembe, a kockázat még tovább emelkedett. A legtöbbet tévézőkre a vastagbélrák 54 százalékkal magasabb kockázata leselkedett, mint a legkevesebb időt tévézőkre.

Vastagbélrákot okozhat az ülő életmód

Vastagbélrákot okozhat az ülő életmód

A kutatás vezetője, Daniela Schmid, a Regensburgi Egyetem kutatója szerint ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a tévénézők hajlamosak a tévénézés közben egészségtelen ételeket és italokat fogyasztani .

A méhnyálkahártya daganat esetében a kockázat még ennél is magasabbnak mutatkozott. A legtöbbet ülő nőkre a betegség 32 százalékkal magasabb kockázata leselkedett, mint a legkevesebbet ülőkre, amikor pedig csak a tévézést vették figyelembe, a legtöbbet tévézőkre a betegség 66 százalékkal nagyobb kockázata leselkedett. Ráadásul az ülés időtartamának minden kétórás növekedése a vastagbélrák 8, és a méhnyálkahártya daganatok 10 százalékos emelkedésével járt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.