Tudományos áttörés a mellrákkal kapcsolatban

Két tanulmány is beszámolt azokról a kutatásokról, amelyek alapvetően megváltoztathatják a mellrák gyógyítását a nemrégiben elért genetikai felfedezéseknek köszönhetően. A szakma nagy tudományos áttörésről beszél.

A kutatók rájöttek, hogy az ösztrogénreceptorok jelenthetik a kulcsot annak megértésében, hogy az emlőrák bizonyos formái miért nem reagálnak a kezelésre. Az eredményeket a brit mellrák szimpóziumon mutatták be a szakmai közönségnek.

Az egyik vizsgálatban a University of Pittsburgh szakemberei nem öröklött génmutációkat elemeztek az ESRI génben 122 mellráktumormintán. A gén eljuttatja a szükséges utasításokat a cselekvő ösztrogénreceptorokhoz, amelyek az összes ösztrogénreceptorok 80 százalékát adják, és lehetővé teszi az ösztrogénnek a mellrák növekedésének vezérlését.

Alapvető változás következik be a mellrák gyógyításában

Néhány vizsgált mintában primer fázisú emlődaganatok voltak, míg másokban már a második fázisába jutott a mellrák, amely többek között átterjedt az agyra és a csontokra. Azt találták, hogy szignifikánsan több mutáció jelent meg a másodlagos mintákban, ami arra utal, hogy az elsődleges emlőrákot tartalmazó ESRI mutációk korai jelei lehetnek, hogy a tumorban potenciálisan rezisztencia alakult ki az egyes kezelésekkel szemben. E felfedezéstől azt remélik, hogy már a kezelés megkezdése előtt tudni fogják az egyes betegeknél, hogy rezisztensek lehetnek bizonyos hatóanyagokra, s lehet, hogy a rák nem reagál az adott gyógyszerekre.

Dr. Steffi Oesterreich, a kutatás vezetője, azt mondta: „A ESR1 gén igen fontos szerepet tölt be abban a folyamatban, amelynek során a rák továbbterjed az emlőről valahová a szervezetben. A génmutációkat vizsgáló mostani kutatás segít meghatározni azokat a rákokat, amelyeknél visszaesés várható, és azokat is, amelyek nem reagálnak a jelenleg alkalmazott kezelésekre.”

Egy másik tanulmány több mint 120 ezer nő mintáinak elemzésével azonosítottak öt genetikai változást, amelyek hatással lehetnek bizonyos típusú emlőrákok kifejlődésének kockázatára. A Cambridge-i Egyetem tanulmánya megállapította, hogy a genetikai változások megváltoztathatják az ösztrogénreceptorok mennyiségét a sejtekben, amely hozzájárul a nőket érintő mellrákkockázatok megértésében, s támogatást adhatnak a megelőzésben.

Az úgynevezett HER2-pozitív emlődaganat a mellrák egyik legagresszívabb altípusa, nehezen gyógyítható, könnyen képez áttéteket és fiataloknál is kialakulhat. A HER2-pozitív emlőrákban szenvedő nőknek reményt adhatnak az új gyógyszerek. Részletek!

Dr. Alison Dunning, a kutatás vezetője, azt mondta: „Mind az öt genetikai variánsnál azt találtuk, hogy az ESR1 gén közel hasonló mértékben befolyásolja az ösztrogén receptorok szintjét mell sejtekben. Ez azt jelzi, hogy ha túl kevés, vagy túl sok ösztrogénreceptor van a mell sejtekben, akkor azok nagyobb valószínűséggel válnak rákossá."

A szakemberek mindkét felfedezéssel kapcsolatban megjegyezték, hogy az ESR1 gén nagy potenciált hordoz a személyre szabott kezelések kialakítására, és a segítségével többet is megtudunk az emlőrák a genetika kockázatairól. Azaz a most megkezdett kutatások az emlőrák megelőzésben tartós javulást hozhatnak, könnyebb lesz a betegség diagnosztizálása és kezelése is az elkövetkező években. Forrás: The Independent

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmeneti felszakadozások lehetnek. Az éjszaka második felében az északi, északkeleti megyékben néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. Kevés helyen élénkülhet meg az északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között várható, de a kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is lehet. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!