Többszörözhető az emlődaganatos betegek várható túlélése a deutériummegvonás alkalmazásával (x)

Az elmúlt hetekben fogadta el a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. kutatóinak tudományos közleményét a Journal of Cancer Research & Therapy című rangos nemzetközi folyóirat.

A publikációban a deutériummegvonás alkalmazásával elérhető eredményeket ismertették az emlődaganat kezelésében, a betegség kiújulásának megelőzésében.

Bár a daganatellenes terápiák folyamatosan fejlődnek, fontos, hogy a tudomány új terápiás stratégiákat keressen, javítsa a túlélési időket, az életminőséget, és csökkentse a visszaesés kockázatát a már tumormentessé tett betegeknél. A tanulmány ezen a téren nyit meg új, tudományosan megalapozott lehetőséget, az eredmények szerint többfajta daganatos megbetegedés túlélési időtartamát is megnövelheti a csökkentett deutériumtartalmú víz (DDW) alkalmazása.

Az emlőrák a nők körében a második leggyakrabban előforduló daganatos betegség. Életkort tekintve leggyakrabban az 50-65 év közötti nőknél fordul elő. A többéves (1993-2011) kutatás során 232 beteg sorsának alakulását követték. A követett betegek közül a DDW-fogyasztás megkezdésekor 158 betegnél korai stádiumú emlődaganatot diagnosztizáltak, míg 74 beteg előrehaladott stádiumú, távoli áttételes betegségben szenvedett. A korai stádiumú betegeknél a medián túlélés 18,1 évnek adódott. Abban a 48 fős alcsoportban, amelyben a betegek a konvencionális kezelések után, daganatmentes állapotban (teljes remisszió) kezdték fogyasztani a DDW-t, kiemelkedően jó eredményt értek el; a medián túlélés számítása nem volt lehetséges a követési időn belül bekövetkezett igen alacsony halálozási arány miatt. Abban az esetben, amikor a beteg legalább egyszer megismételte a DDW-kúrát, a medián túlélés 24,4 év volt, alátámasztva, hogy az ismételt deutériumszint-csökkentés a kiújulás, áttétképződés megelőzésében is jelentős szerepet játszhat.

Hasonlóan jó eredmények születtek más tumortípusok esetében is, így pl. a tüdő- és prosztatadaganatok kezelésében jelentős hatása volt a deutériummegvonás alkalmazásának. A csökkentett deutériumtartalmú víz kúraszerű fogyasztása a megelőzésben is fontos szerepet tölthet be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájakon már megjelenik némi felhőzet, melyből a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé hűl le a levegő. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!