Speciális vizsgálat: korai stádiumban észleli a rákot

A mágneses rezonancián alapuló képalkotó eljárás (MRI) egy speciális fajtája képes észlelni az agy vértérfogatának változásait, amely gyakran a rákos elváltozások előhírnöke lehet.

"A vértérfogat növekedése megelőzi a többi rosszindulatú elváltozásra utaló jelet, egy évvel, vagy annál is többel" - mondta a társszerző, Adam Waldman neuroradiológus, az Imperial College kutatási igazgatója.

Az alacsony szintű gliómák (az agyállomány jellegzetes jó és rosszindulatú daganatainak összefoglaló, általános elnevezése) elsődleges agytumorok, amelyek sok éven át lassan növekednek. Egyszer azonban csaknem az összes közülük magas szintű gliómává alakul, amelynek a kilátásai igen kedvezőtlenek.

"Az alacsony szintű gliómás betegek általában még fiatalok, és sok évig élhetnek tünetmentesen, de a daganatuk egyszer csak minden előjel nélkül agresszív gliómává alakul" - magyarázta Waldman. tanulmány során a kutatók 13, alacsony szintű gliómás betegen hajtottak végre perfúziós MRI vizsgálatot, hogy megállapítsák, a relatív agyi vértérfogat változásai előrejelzik-e a jövőbeni rosszindulatú elfajulást.

Az agydaganat eredményezheti új vérerek kialakulását (angiogenézis). Ezek az erek abnormálisak, és a vértérfogat változását okozzák. A perfúziós MRI-vel (meg lehet becsülni egy bizonyos agyterület véráramlási viszonyait) ezek az elváltozások kimutathatók azelőtt, hogy megjelennének a kontrasztanyagos vizsgálatok során.

A betegek mindkét féle MRI vizsgálaton átestek, három éven keresztül minden fél évben, 6-36 hónap alatt 7 betegnél alakult ki magas szintű, rosszindulatú glióma. A hat betegnél, akiknek állapota nem romlott, az agyi relatív vértérfogat nagyjából stabil maradt. A rosszindulatú elfajulás esetében ez a növekedés jelentős volt.

Az eredmények értelmében a relatív vértérfogatban bekövetkező jelentős változás a rosszindulatú elváltozás fontos jelzője a gliómákban, és az átalakulás legkorábbi szakaszát jelzik. Továbbá az adatok szerint valószínű, hogy az átalakulás mögött rejlő sejtfolyamatok 12 hónappal előbb kimutathatók, mint a kontrasztanyagos MRI esetén.

Az erről szóló tanulmány a Radiology szakfolyóirat áprilisi számában jelenik meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

A záporos gócok megszűnését és a gomolyfelhők feloszlását követően jobbára derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az esti órákig még zápor kevés helyen előfordulhat, éjszaka csapadék nem valószínű. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt lesz, de északkeleten még lehetnek élénk lökések. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?