Reviczky Gábor a betegségéről: "aki megadja magát, többet szenved"

Elmondása szerint jól érzi magát a 76 éves színművész, aki négyszer volt rákos, nemrégiben pedig szívműtétre is szorult.

Bár Reviczky Gábor komoly betegségeken van túl, ezekkel nem törődik. "Ez a fajta pozitív hozzáállás az orvosok szerint is sokat segít" –mondta el a Hot magazinnak a 76 éves színész, aki idén a Halhatatlanok társulatának örökös tagja lett.

Reviczky Gábor
Fotó: Kovács Tamás / MTI
Aki megadja magát, az sokkal többet szenved. Nekem négy fajta rákom volt. Ezt a betegséget el szokták titkolni. Én sem akartam beszélni róla, csak rákérdeztek, miért vagyok most kevesebbet A mi kis falunkban, így kénytelen voltam válaszolni

– fogalmazott. Elárulta, hogy rendszeres kontrollra jár, orvosi papírjai pedig már "vastagabb kötetet adnak ki, mint a Biblia".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!