Rákellenes világnap

Február 4-ét a Nemzetközi Rákellenes Unió a Rák Világnappá nyilvánította, így világszerte minden évben megemlékeznek a rákbetegségről, annak jelentőségéről, hangsúlyozva azt is, hogy a 21. században a rák diagnózisa már nem egyértelmű a halálos ítélettel.

Mi a daganatos megbetegedés?

A rosszindulatú daganat (közismert szóval rák) nem egyetlen betegség, hanem több mint 200-féle megbetegedés összefoglaló neve. Rendszerint több tényező, és több, a genetikai állományban bekövetkezett változás indítja el a folyamatot. A szervezet bármely sejtjéből kiindulhat a szabályozatlan sejtburjánzás. Nem is vagyunk tisztában vele, de saját szervezetünkben is szinte mindennap keletkezhetnek rendellenes sejtek. Az esetek legnagyobb részében ezeket az immunrendszerünk felismeri és elpusztítja, ám ritkán mégis előfordul, hogy a szervezet védelmi rendszerén átjutva elváltozásokat okoznak. A rosszindulatú daganat sejtjei a vér- és nyirokrendszeren keresztül elvándorolhatnak a szervezet távolabbi helyeire is. Útközben elpusztulhatnak, immunrendszerünk megsemmisítheti őket, de megmaradva bárhol megtelepedhetnek és újabb szabálytalan, ellenőrizetlen sejtszaporulat útján az egészséges sejtektől oxigént és tápanyagot elvonva áttétet képezhetnek.

Február 4-én van a Rákellenes Világnap

A rák számokban

2008-ban világszerte 12,7 millió ember betegedett meg valamilyen rákban, és 7,6 millió beteg halt meg daganatos betegségben. Becslések szerint ezek a számok 2030-ra megduplázódhatnak. Az egyre inkább elöregedő, egészségtelen életmódot folytató társadalom, valamint az egyre inkább fejlődő diagnosztikai eljárások következtében a diagnosztizált betegek száma – ami 2002-ben 25 millió embert jelentett – 2030-ra elérheti a 75 milliót. Az öt leggyakoribb rákfajta a világon a tüdő-, a prosztata-, a vastagbél-, a gyomor- és a májrák. Szomorú tény, hogy hazánk Európán belül a férfiak tekintetében az első, míg a nők esetében a második helyen áll a rák okozta halálozásban. Magyarországon évente közel 50 000 rákos megbetegedést diagnosztizálnak, miközben csaknem 32.000 beteg hal meg valamely daganat következtében.

Itt hasznos információkat tudhat meg a sugárkezelésről!

Korszerű rákgyógyítás

Kezelés nélkül a rák nagyon gyorsan halálhoz vezet . A modern, célzott gyógyszeres terápiáknak köszönhetően ma már a legtöbb rák kezelhető, ehhez azonban nagyon fontos a korai felismerés és a kezelés időben történő megkezdése. Amennyiben a daganat elhelyezkedése, mérete lehetővé teszi, sebészileg eltávolítják. Ezt követi a sugár-és vagy gyógyszeres terápia.

A hagyományos gyógyszeres daganatterápia , az ún. citotoxikus kemoterápia válogatás nélkül pusztítja a gyorsan szaporodó sejteket, nem tesz különbséget a beteg és egészséges sejtek között. A legújabb kutatások eredménye – a célzott daganatterápia – ezzel szemben a sejteket kóros szaporodásra kényszerítő jelátviteli utat gátolja. Ezek a jelátviteli utak bizonyos genetikai hibákhoz kötődnek, aminek kimutatása, illetőleg a kóros jelek átvitelének gátlása, megfelelő célzott terápiás gyógyszerekkel biztosíthatják a hatékony daganatellenes kezelést. Okos megoldás, okos gyógyszerekkel!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.