Otthon is elvégezhető az új HPV-gyorsteszt

A németországi Robert Koch Intézet munkatársai egy olyan új tesztet mutattak be, melynek segítségével a hölgyek maguk végezhetik el a méhnyakrák legfőbb okát jelentő humán papillómavírus (HPV) fertőzésre irányuló vizsgálatot.

A Journal of Clinical Microbiology oldalain megjelent tanulmány szerint a módszer igen érzékeny, és könnyen elvégezhető. Yvonne Delere és munkatársai a szokványos, nőgyógyász által, kefével történő mintavételt hasonlította össze az új módszerrel, melyet a hölgyek maguk végeznek. A vizsgálatba 20-30 éves nők kerültek be. A mintavételezés az első esetben 91, a másodikban 84 százalék volt. A hölgyek értékelték az új mintavétel kivitelezését, és 100-as skálán 12 pontot ért el - 0 érték jelentette a könnyű, 100 a nehéz kivitelezést. A teszt a legelterjedtebb HPV-törzsek felismerésére képes.

Hollandiában már bevezették az új módszert a méhnyakrák-szűrésbe, és a szakértők szerint annak szélesebb körű elterjedése várható, főként a fejlődő országok esetén, ahol a hölgyek nehezen jutnak hozzá az egészségügyi ellátó-, és szűrőrendszer szolgáltatásaihoz. Maga a mintavételi eljárás abban különbözik a szokványostól, hogy a míg a kefe közvetlenül a méhnyak kockázati zónáját célozza, addig az új, öblítéses módszer a teljes méhnyakcsatorna nyálkahártyáját reprezentálja.

A méhnyakrák világszerte a második leggyakoribb nőket érintő rosszindulatú daganat, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint az emiatt évente bekövetkező halálesetek száma negyedmillióra tehető. Szinte minden eset HPV-törzsekkel hozható kapcsolatba.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra