Onkológiai szótár

Sorozatunkban áttekintjük az onkológia fontosabb szakkifejezéseit. Közérthető módon végigvesszük a gyógyszercsoportok, a szövettani paraméterek, a vizsgálómódszerek, a kórisme legfontosabb és leggyakrabban használt szakkifejezéseit.

Hazánk kis ország, így kevés területen mondható el, hogy a világ élvonalába tartozunk. Tény viszont, hogy Magyarország a `70-es évek óta világelső a lakosság számarányára vetített daganatos halálozások számában. Míg a daganatos eredetű halálozási arány a fejlett országokban csökkenő tendenciát mutat, addig hazánkban továbbra is emelkedik. Így elmondható, hogy a daganatos megbetegedés ma népbetegség Magyarországon. Hasonlóképpen előkelő helyet foglalunk el az alkoholos eredetű májbetegségek, az öngyilkosságok, a szív- és érrendszeri betegségek, stb. statisztikai "versenyében". Mindebből látható, hogy az olimpiai mozgalom alapeszméjét kifejező coubertini jelmondat, miszerint "Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos" bizonyos egészségügyi statisztikák szempontjából úgy módosítandó, hogy "nemhogy a győzelem, de a részvétel sem fontos".

Ma a daganatos beteg vagy hozzátartozói kevés helyen tudnak utánanézni, hogy a zárójelentésben szereplő egy-egy kifejezés mit is jelent valójában. Az orvos számára törvény írja elő a tájékoztatás kötelezettségét. A gyakorlatban azonban ez sokszor csak néhány perces, nem feltétlenül részletekbe menő, futtában lebonyolított beszélgetést jelent. Ilyen körülmények között még az átlagosan szorongó beteg is elfelejti az orvosnak feltenni szándékozott kérdéseinek legalább a felét. Ráadásul, a betegnek sok esetben írásban kell beleegyeznie különféle beavatkozásokba, kezelésekbe. Tapasztalataim szerint sok beteg jelentkezik daganatellenes kezelésekre úgy, hogy betegségeinek rosszindulatú természetével nincs tisztában. Erre a helyzetre van ugyan magyarázat (orvosok túlterheltsége, stb.), mentség azonban nincs. Egy "onkológiai szótár" - reményeim szerint - sok betegnek segíthet megtalálni a választ kérdéseire. IX. évf./ 4. szám.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!