MRI-vel kimutatható rákmegelőző stádium

A radiológusok egy speciális MRI készülékkel ismerik fel az agytumort korai stádiumban.

A mágneses rezonancián alapuló képalkotó eljárás (MRI) egy speciális fajtája képes észlelni az agy vértérfogatának változásait, amely gyakran a rákos elváltozások előhírnöke lehet. Az erről szóló tanulmány a Radiology szakfolyóirat áprilisi számában jelenik meg.

"Azt találtuk, hogy a vértérfogat növekedése megelőzi a többi rosszindulatú elváltozásra utaló jelet, egy évvel, vagy annál is többel" - mondta a társszerző, Adam Waldman neuroradiológus, az Imperial College kutatási igazgatója.

Az alacsony szintű gliómák elsődleges agytumorok, amelyek sok éven át lassan növekednek. Egyszer azonban csaknem az összes közülük magas szintű gliómává alakul, melynek a kilátásai igen kedvezőtlenek.

"Az alacsony szintű gliómás betegek általában még fiatalok, és sok évig élhetnek tünetmentesen, de a daganatuk egyszer csak minden előjel nélkül agresszív gliómává alakul" - magyarázta Dr. Waldman.

A tanulmány során a kutatók 13, alacsony szintű gliómás betegen hajtottak végre perfúziós MRI vizsgálatot, hogy megállapítsák, a relatív agyi vértérfogat változásai előrejelzik-e a jövőbeni rosszindulatú elfajulást.

Az agydaganat eredményezheti új vérerek kialakulását (ún. angiogenézis). Ezek az erek abnormálisak, és a vértérfogat változását okozzák. A perfúziós MRI-vel ezek az elváltozások kimutathatók azelőtt, hogy megjelennének a kontrasztanyagos vizsgálatok során.

A betegek mindkét féle MRI vizsgálaton átestek, három éven keresztül minden fél évben. 6-36 hónap alatt 7 betegnél alakult ki magas szintű, rosszindulatú glióma. A hat betegnél, akiknek állapota nem romlott, az agyi relatív vértérfogat nagyjából stabil maradt. A rosszindulatú elfajulás esetében ez a növekedés jelentős volt.

Az eredmények értelmében a relatív vértérfogatban bekövetkező jelentős változás a rosszindulatú elváltozás fontos jelzője a gliómákban, és az átalakulás legkorábbi szakaszát jelzik. Továbbá az adatok szerint valószínű, hogy az átalakulás mögött rejlő sejtfolyamatok 12 hónappal előbb kimutathatók, mint a kontrasztanyagos MRI esetén.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kora délelőttig a délnyugati országrész fölött, illetve délután az északkeleti harmadban lehet több felhő az égen. Az északkeleti határszélen késő este egy-egy helyen záporos csapadékgóc kialakulása sem kizárt. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután 15 és 20, késő este 8, 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!