Magyar áttörés a rákkutatásban

Többféle rákbetegség gyógyítására is alkalmas lehet a molekula, amelyet magyar kutatók fejlesztettek ki.

Hat és fél évbe telt a Servier Hungária francia gyógyszeripari vállalat magyar kutatóinak, hogy kifejlesszenek egy molekulát, amely többféle daganatos betegség kezelésre is alkalmas lehet - mondta Kotschy András, a cég gyógyszerkémiai kutató intézetének vezetője.

A végbél a bél végbélnyílástól számított nagyjából 15-20 centiméteres szakasza, végbélrák alatt pedig e szakasz daganatos elfajulása értendő. Ez a tumor kicsit más, mint a bél többi daganata, ugyanis azokkal ellentétben sugárérzékeny. A betegségről részletesebben az alábbi cikkünkben olvashatnak!

Az általuk kifejlesztett és már idén a klinikai fázisba kerülő molekula alkalmas lehet a vérrák és a végbélrák kezelésére. Az új vegyület bemutatására rendezett múlt heti sajtótájékoztatón Beneda Attila egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár kiemelte, a Servier nem véletlenül a kormány stratégiai partnere, hiszen komoly kitörési pont a magyar gazdaságnak és a magyar orvosoknak is, hogy a cég Magyarországra hozza a gyógyszerkutatást és a klinikai kísérletek egyes fázisait. A helyettes államtitkár fontosnak tartotta a megelőzést, a szűrési programokat és azokat az innovatív terápiákat is, amelyeken a Servier is dolgozik.

A magyar fejlesztésű molekula alkalmas lehet a vérrák és a végbélrák kezelésére

A végbélrák ritka, de veszélyes betegségtípus, mely elsősorban a hatvan év felettieket érinti. A szakemberek szerint a kialakulása szorosan összefügg a HPV (humán papilloma vírus) fertőzéssel is. Ötéves túlélési aránya 65,5 százalék, ám ez nagy mértékben függ attól, hogy mely stádiumában állapították meg a betegséget, illetve, hogy miként reagál a beteg a kezelésekre. A végbélrákos esetek felét még azelőtt sikerül diagnosztizálni, hogy áttéteket képezne, ennek köszönhetően a korai stádiumú végbélrák jól kezelhető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.