Lehet-e rákos betegként fogyókúrázni?

Megfelelő kezelések mellett a daganatos betegségben szenvedők is sokszor zavartalan életet élhetnek, bizonyos esetekben azonban lényeges a fokozott odafigyelés. Példaként említhetők a fogyókúrák is e téren.

Fontos megemlíteni, hogy a tumorok anélkül is eredményezhetnek fogyást, komolyabb esetben akár malnutríciót, azaz alultápláltságot , hogy erre a beteg ráerősítene egy drasztikusabb fogyókúrával. Függően a rák típusától, még az egészen kis méretű daganatok is nagy mértékű súlyvesztéshez vezethetnek. Olykor éppen ezek a változások késztetik a szenvedő alanyukat arra, hogy kivizsgáltassa magát - ezáltal lehetővé téve a rák diagnosztizálását.

Különösen igaz ez az emésztőrendszeri daganatokra. Ilyenkor az erőteljesen növekedő tumor tápanyagokat, fehérjéket és energiát von el a megevett tápanyagból, megfosztva ezektől a szervezet egészséges részét. Eközben ráadásul a tápcsatorna sem tudja megfelelően feldolgozni az elfogyasztott táplálékot.

Romló gyógyulási esélyek

Bár logikusnak ötletnek tűnhet a ráksejtek kiéheztetése, azok valójában agresszívabbak a tápanyag megszerzése terén, ezért az ételmegvonás csak rontaná a páciens szervezetének állapotát, egyszersmind veszélyeztetve a gyógyuláshoz szükséges kezelések lebonyolítását. Az alultápláltság mind az életminőségre, mind a beteg testének védekezőképességére negatív hatást fejt ki. Megnövekszik a fertőzések veszélye és a műtétek kapcsán előforduló szövődmények gyakorisága, miközben a szervezet kevésbé lesz képes felvenni a harcot a daganattal szemben.

A kezelések gyakran jelentkező mellékhatása az étvágytalanság

A malnutríció bizonyítottan rontja a gyógyulás esélyét, ezért javasolt, hogy a rákos betegek inkább a reformkonyha és a testedzés, mozgás nyújtotta előnyökben bízzanak, mintsem az erősebb, megterhelőbb fogyókúrás módszerekben.

Kezelés alatt

Még inkább speciális helyzetet teremt, amikor a páciens valamilyen kezelés, így például kemoterápia vagy sugárterápia alatt áll. A tumor által alapvetően is előidézett gondok mellett ilyenkor - mellékhatásként - gyakran jelentkezik hasmenés , hányinger és étvágytalanság, márpedig mindegyik állapot további hiányokat idéz elő a szervezet ellátottságában. A terápiák ideje alatt kiemelten fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás, hogy a szervezet a kezelések között képes legyen a megfelelő regenerációra, ezáltal támogatva a gyógymódok hatékonyságát.

Mozgás, friss levegő, kedvenc ételek - néhány házi praktika is segíthet étvágytalanság esetén .

Szakember által összeállított egyéni étrend révén biztosítható a kellő energia- és tápanyagbevitel, akár különleges, orvosi célokra szánt tápszereket alkalmazásával. Ha a testtömeg index 18,5 alá esik, avagy a beteg rövid idő alatt elveszti testtömege 5-10 százalékát, általában már szükséges a fogyás kezelése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!