Javuló esély a rák ellen

Magyarországon hal meg még mindig a legtöbb férfi rákban az egész unióban, a magyar nőknél pedig ez a második leggyakoribb halálozási ok. A statisztika nemcsak a megelőzéssel, de a hatékony szűréssel és a valóban megfelelő kezeléssel jelentősen javítható lenne.

Naponta kilencvenen halnak meg Magyarországon daganatos betegségekben. A világon évente több mint hétmilliónyian. Csakhogy: fél évszázada a rosszindulatú daganatokkal diagnosztizált betegeknek csak a 20 százaléka volt megmenthető, ma már minden második. A bővülő terápiás lehetőségeknek köszönhetően az arány tovább javul. És még ennél is jobb lehetne. Ha az elváltozást idejében felismernék, és megfelelően kezelnék. Felvilágosítással és szűrővizsgálatokkal az esetek egyharmadát meg lehetne előzni, további harmadát gyógyítani, és még egyharmadot, ha meggyógyítani nem is, de életminőség-javítókezelésben lehetne részesíteni.

A magyar kormány 2006-ban meg is hirdette a Nemzeti Rákellenes Programot, amelynek célja, hogy 10 év alatt 10 százalékkal csökkenjék a daganatos betegségekből eredő halálozások száma. A helyzet javítható. Ma ugyanis a hivatalos becslések, illetve a nemzetközi gyakorlat szerint a betegek negyven százaléka nem jut optimális terápiához: a kórházi ellátásban részesülők 20-25 százaléka semmit, míg 35-40 százalékát kizárólag műtik, ami sok esetben nem lehetne elég a gyógyuláshoz.

Bodoky György , a Szent László Kórház főorvosa szerint nehezebben érhetők el a legjobb gyógymódok, mint néhány éve. Igaz, akad olyan rákbetegség, amelynek legkorszerűbb terápiája 1996-hoz képest ötszázszor drágább. Az egészségbiztosító kasszája nehezen követi a terápiák árrobbanását. Az unióban egy főre számítva Lengyelország mellett Magyarországon a legkevesebb a daganatellenes kezelésekre jutó pénz, és ettől nyilván nem függetlenül nálunk halnak meg a legtöbben daganatos betegségben.

A rákellenes világnapon a viszonylag legolcsóbb és fájdalommentes eszközre, a megelőzésre fókuszáltak a legtöbben. A vastag- és végbéldaganatos betegek esetében valóban sorsdöntő az időbeni felismerés, ennek ellenére továbbra sem indul a szűrőprogram. Egy tegnapi rendezvényen Dobolyi László, a Meggyógyulhatsz Egyesület elnöke, aki maga is beteg, azt állítja: idén az egészségügyi tárca egyetlen fillért sem adott a vastag- és végbéldaganatok modellszerű szűrésére.

- Ez ma Magyarországon a második leggyakoribb halálok, évente ötezer embert visz el. 2006 júliusa és 2007 júliusa között 52, decemberig pedig újabb 15 millió forint volt a szűrésére, most pedig semmi - mondta az elnök. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója szerint "álszakmai" viták és lobbiérdekek miatt késik a szűrés bevezetése.

Az egészségügyi tárca viszont a szakmai bizonyítékokat hiányolja, addig nem engedi elindítani a programot, amíg ezek nem állnak rendelkezésre. Vagyis: megnézik, valóban volt-e eredménye az eddigi szűréseknek. Ha kiderül - tették hozzá a tárca sajtóosztályán -, hogy a modell jó, folytatják a szűrést. A betegszervezet vezetője szerint ez már bizonyított.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet. Máshol is képződnek napközben gomolyfelhők, de emellett is általában sok napsütés várható. Záporeső kevés helyen fordulhat elő, esélye az Észak-Dunántúlon a legkisebb. Néhány helyen esetleg az ég is megdörrenhet. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!