Ingyen rákszűrés minden angolnak

Szociális oktatási és egészségügyi program körvonalait vázolta fel a következő három évre szombati beszédében a brit miniszterelnök.

Gordon Brown a kormányzó Munkáspárt tavaszi kongresszusán felszólalva az elsődleges célok között említette a fizetős magánszektorbeli és az ingyenes állami oktatás- és egészségügy kínálati színvonalának közelítését.

A miniszterelnök szerint a világgazdaság mérete a következő 25 évben megkétszereződik, és 1 milliárd új munkahely jön létre. Ahhoz, hogy Nagy-Britannia ezt a lehetőséget ki tudja használni, "nemcsak a fizetőképes keveseknek", hanem mindenkinek lehetővé kell tenni tehetsége kibontakoztatását. Ma már nem elég az alul kifeszített szociális háló, amely megakadályozza a teljes leszakadást; olyan platform kell, amelyről mindenki felfelé tud elindulni - fogalmazott a kormányfő.

Brown a program jegyében meghirdette az összes brit állami középiskola teljes felújítását vagy újjáépítését, és a fizetős iskolákban honos egyéni oktatás bevezetését minden középfokú oktatási intézményben. - Ne csak a gyerekek azon tíz százaléka jusson egyéni oktatáshoz, akiknek a szülei ezt megfizetik - mondta a kormányfő.

A miniszterelnök meghirdette azt is, hogy a jövőben minden felnőtt brit, aki "az első esélyt valamiért elszalasztotta", kortól és háttértől függetlenül, ingyenesen szerezhet legalább alapszintű szakképesítést.

Brown az egészségügyről szólva kijelentette: a mindenki számára ingyenes állami egészségügyi szolgálat (NHS) 60. születésnapját azzal az ígérettel lehet a legjobban megünnepelni, hogy minden NHS-páciens ugyanazt kapja, amit a magánszektorbeli ellátást választó tíz százalék meg tud vásárolni.

A kormányfő meghirdette a mindenkire kiterjedő évenkénti rák- és általános egészségügyi szűrés meghonosítását is, azzal a megjegyzéssel, hogy ugyanezért a magánszektorban fizetni kell, "de mi ingyen is meg tudjuk csinálni".

Nagy-Britanniában hosszú ideje szenvedélyes belpolitikai és szakmai vita tárgya az állami egészségügy finanszírozása. A második világháború utáni munkáspárti kormány által meghonosított NHS alapelve az alanyi jogon járó teljes körű ellátás ingyenessége, szakmai szervezetek azonban az utóbbi időszakban megkérdőjelezték ennek fenntarthatóságát, és több javaslat is elhangzott arra, hogy egyes kezeléseket fizetőssé kellene tenni.

A kormány azonban kitart az ingyenesség mellett, annak ellenére, hogy a rekordösszegű központi ráfordításokkal együtt is az NHS súlyos finanszírozási gondokkal küszködik, ami helyenként már ellátási fennakadásokat okoz. Nagy-Britanniában a költségvetés finanszírozza az állami egészségügyet, teljes egészében az adóbevételekből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet, ezt követően alapvetően országszerte sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyolfelhő, valamint a képződő gomolyfelhők mellett. Délután helyenként zápor, a délnyugati határ mentén esetleg zivatar előfordulhat. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!