Ilyen, ha mérnökök üldözik a rákot

Egy mérnökök által irányított kutatás nyújtott új betekintést a ráksejtek mozgásába. A felfedezés jelentős hatással lehet a rák terjedését megakadályozó terápiák kifejlesztésére.

A University of Minnesota mérnökei úgy találták, hogy a sejtek érzékelhetik környezetük merevségét, mozgásképességük pedig a környezettől függ. A környezet a merevtől (csontszövet) a közepes merevségűn (izomszövet) át a puha (zsírszövet) fokozatig terjed.

ráksejt
A ráksejt olyan, mint az autó: van motorja, kuplungja, futóműve. De csak neki megfelelő felületen halad

A sejtek nem szeretik, ha túlságosan kemény vagy túl puha a környezetük, az éppen megfelelőt szeretik, különben nem fognak mozogni. Ezért David Odde, a Minnesota Egyetem műszaki biomedika professzora, a kutatás vezetője szerint ha a rákos sejteket képesek leszünk becsapni, hogy a környezet nem jó a migrációhoz, akkor megakadályozhatjuk a terjedésüket. De a kutatással két legyet is üthetnek egy csapásra, mert őssejtek alkalmazásával elérhetik, hogy ezek sérült vagy megbetegedett területekre vándoroljanak, és regenerálják az elveszett funkciókat.

Vizsgálatuk során Odde és kollégái emberi agydaganatból származó sejteket, illetve csirkeembrió agyából származó egészséges sejteket vizsgáltak, hogy hat különböző merevségű környezetben hogyan mozogtak. A kísérleteket megismételték két különböző rákgyógyszer hatását is vizsgálva a sejtmozgásokra.

A sejtekről kiderült, hogy olyanok, mint az autók. Van motorjuk, amely erőt generál, és egy kuplungjuk, hogy átadja ezt az erőt azoknak a szerkezeteknek, amelyek megragadják a szövetet, amelyen mozognak. Ha a környezet eléggé merev - mint egy burkolt út -, akkor magasabb sebességre kapcsolva tudnak mozogni, a motor gyorsabban forgatható, a tengelykapcsoló nagyobb erőt kölcsönöz a mozgató alkatrészeknek, amelyek jobban tapadnak.

Amikor a gyógyszerrezisztencia kifejezés elhangzik, legtöbben azokra a veszélyes baktériumokra gondolnak, amelyek ellen már alig vannak fegyvereink, mert szinte az összes antibiotikumra érzéketlenek. Pedig nagyon hasonló a probléma a daganatok kezelésénél is, mert a ráksejtek is képesek változni, és védelmet kifejleszteni az ellenük bevetett gyógyszerekkel szemben. Részletek!

Megállapították, hogy a vizsgált két hatóanyag kombinációja gátolta a ráksejtek motoros és tengelykapcsoló funkcióit, ezért akadályozta a mozgásukat.

"Mérnöki látásmódot alkalmaztunk egy biológiai problémához, és ez remélhetőleg orvosi haszonnal jár. Matematikai és fizikai alapú megközelítést alkalmaztunk a kísérleti modelljeink felépítésére, ami nem jellemző a sejtbiológiában, de hatékony volt" - mondta Odde.

A motor- és tengelykapcsoló-gátló gyógyszerek még fejlesztés alatt állnak, de további kutatásokkal meghosszabbíthatják a rákos betegek életét - vélekedett a kutató, aki szerint a következő lépések közé olyan rákellenes vakcinák fejlesztése tartozik, amelyek arra ösztönzik a rákellenes sejteket, hogy gyorsabban elérjék a tumorokat.

Forrás: sciencedaily.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!