Így csökkenthető a mellrák kialakulásának esélye

A vöröshús fogyasztása jelentősen növeli a mellrák kialakulásának esélyét - állapították meg brit kutatók 35 ezer nő vizsgálata után. Egyre több orvos foglal állást világszerte amellett, hogy a mellrák esélye jelentősen csökkenthető bizonyos étrendi szabályok betartásával.

A marhahúsfogyasztás jelentősen növeli elsősorban a 40 feletti nők esélyét a mellrákra - repítette világgá hírt a leeds-i egyetem kutatóinak vizsgálatai után a BBC, ismét gyarapítva a mellrákkal kapcsolatos étrendi ajánlások sorát.

Nem sokkal korábban a legrangosabbnak számító nemzetközi mellrák-konferencia, a San Antonio Emlőrák Szimpózium hirdette ki: a zsírszegény étrend nem kevesebbel, mint negyedével csökkenti a mellrák kiújulásának kockázatát, és javulnak a daganatos betegek túlélési esélyei is.

Egyre többen javasolják

Az ilyen bejelentéseket komolyan kell venni, és nemcsak azért, mert egyre több ehhez hasonló ajánlás jelenik meg - teszik hozzá a rákkutatók, utalva arra, hogy egy-egy ilyen ajánlás haszna az onkológiai kezelésekével vetekszik.

A vöröshús fogyasztásának vizsgálatakor a brit kutatók 35 ezer nő egészségi állapotát figyelték hét éven át. Kiderült, hogy már kevés mennyiségű, 57 gramm vöröshús rendszeres fogyasztása 56 százalékkal növelte a mellrákveszélyt az idősebb nők körében, és még ennél is nagyobb kockázatnak teszik ki magukat a császárszalonnákat, kolbászokat, sonkákat és húspástétomot fogyasztók.

A fiatalabb, szülőképes korú nők körében is van kapcsolat a vöröshús evése és a melldaganatok gyakorisága között, de az ő esetükben kisebb a betegség kialakulásának esélye.

Az orvosok a húsevés korlátozását, elsősorban a felvágottfélék csökkentését ajánlják a nőknek minden korosztályban.

Vöröshús helyett gyümölcs, zöldség

A húsban sok a telitett zsírsav, ami koleszterintermelésre sarkallja a szervezetet, ami szorosan kapcsolódik a női szervezetben az ösztrogéntermeléshez, és ez által kulcsszerepet játszik bizonyos, úgynevezett ösztrogénfüggő daganatok kialakulásában.

Egy amerikai orvoscsoport 90 ezer munkaképes korú nőről gyűjtött adatokat, és azt állapította meg, hogy a vöröshús gyakori fogyasztása akár megkétszerezheti egy nő esélyét a mellrákra.

Szintén megszívlelendő étkezési ajánlás a mellrákkal kapcsolatosan a rosttartalmú ételek fogyasztása, ami a fiatal hölgyeknél jelentősen, a felére szorítja le a melldaganat kialakulásának esélyét.

Az étrendi tanácsokat már csak azért érdemes figyelembe venni, mert a szakértői becslések alapján a fejlett országokban a rákbetegségek legalább egyharmadáért felelősek az ékezési szokásaink.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!