Időben kimutatja a szájrákot az új teszt

A Queen Mary és a London Egyetem kutatói új genetikai vizsgálatot fejlesztettek ki, amellyel a jóindulatúnak tűnő szájüregi léziókkal rendelkező betegekben kimutathatók a rákmegelőző sejtek.

A szűrővizsgálat lehetővé teszi, hogy a kockázatnak kitett betegek hamarabb jussanak kezeléshez, ami jelentős mértékben megnövelheti túlélési esélyüket. Az International Journal of Cancer internetes kiadásában közzétett tanulmány azt mutatta, hogy a kvantitatív malignitási index diagnosztikus rendszer (qMIDS) elnevezésű teszt 91-94 százalékos arányban kimutatta a rákot a 350 feji és nyaki szövetminta vizsgálatakor.

A tanulmány háttér információi szerint évente több mint félmillió dohányzás , a dohányrágás és az alkoholfogyasztás okozza. A szájüregi léziók előfordulása meglehetősen gyakori, de ezeknek csak 5-30 százalékából alakul ki rosszindulatú daganat. Korai diagnózissal a kezelés gyógyuláshoz vezethet, de eddig nem állt rendelkezésre olyan szűrővizsgálat, amely kimutatta volna, mely lézió válik rákossá.

A dr. Muy-Teck Teh vezetésével kifejlesztett qMIDS teszt 16 gén szintjét méri, amit egy diagnosztikus algoritmus segítségével "malignitási indexszé" alakít át, amely számszerűsíti annak kockázatát, hogy a lézió elrákosodik-e. A teszt kevésbé invazív, mint a kórszövettani módszerek, mert csupán egy 1-2 milliméteres szövetdarabra van szükség hozzá, az eredmény pedig három órán belül kiderül, nem úgy, mint a hagyományos szövettan esetében, amire akár egy hetet is kell várni.

Bár az igazoló vizsgálat azt bizonyítja, hogy a qMIDS működő diagnosztikai teszt a rák korai kimutatásában, további klinikai kísérletekre lesz szükség ahhoz, hogy kiderítsék a szűrés hosszú távú klinikai előnyeit a szájdaganatokra vonatkozóan. Mivel a teszt a FOXM1 génen alapul, amely fokozottan kifejezett számos daganattípus esetében, további fejlesztés segítségével a rák egyéb típusainak kimutatására is felhasználható lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.