Forró ital, halálos kockázat?

A WHO legújabb jelentése szerint a forró italok fogyasztása valószínűleg növeli a rákbetegség kialakulásának kockázatát. Azaz a lélekmelengető italok magunkhoz vételével lehet, hogy a korai elmúlásba is belekortyolunk?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatási hivatalának eredményei szerint azoknál, akik a forró italokat részesítik előnyben a csupán meleg innivalók helyett, valószínűleg hamarabb kialakulhat nyelőcsőrák – idézi a szervezetet a National Geografic online. A WHO felhívja a figyelmet, hogy a Föld több országában, így például Iránban tradicionálisan forrón, akár 65 Celsius fok fölötti hőfokon fogyasztanak bizonyos italokat. Argentínában, Bolíviában s több más dél-amerikai országban is közkedvelt a maté (az Iles paraguariensis fa szárított leveleiből s kisebb száraiból készült tea), amit szintén forrón fogyasztanak. Kínában étkezések közben nem csak a forró teák, de a tiszta forró víz ivása sem ritka. Hozzá kell tenni, a világ tőlünk távol eső részei mellett nálunk is vannak, amit sokan csakis „tűzforrón” szeretnek kanalazni, ilyenek a különféle levesek, de a forró tea is közkedvelt, különösen hideg időben.

A forró ételek és italok nyelőcsőrákot okozhatnak

A forró italok s ételek a nyelőcsőben parányi égési sérüléseket okozhatnak, a gyógyítandó terület sejtjeinek genetikai anyagában is változásokat eredményezhetnek, pláne ha hosszabb ideg folyamatosan kortyolja, fogyasztja valaki a forró italt és ételt. Válaszul sejtszaporodás, proliferáció indul be (egyszerűbben fogalmazva első körben seb képződik). Egyes szakemberek vélekedése szerint az érintett terület idővel el is rákosodhat. Az erre vonatkozó adatok és konkrét bizonyítékok egyelőre elég gyérek, amit az is magyaráz, hogy sok egyéb lehetséges ok állhat a daganatok, így a nyelőcsőrák hátterében is. Komoly kockázati tényező az alkohol, a dohányzás, az elhízás és a genetikai hajlam is.

Dana Loomis, a Nemzetközi Rákkutató Hivatalnál dolgozó szakértő vélekedése szerint ugyan lehet abban valami, hogy a 60 Cesius foknál melegebb italok kortyolása árthat a nyelőcsőnek, ilyenképpen előszele lehet a daganat kialakulásnak, de mostanáig kevés az ezt igazoló tudományos bizonyíték.

A frissen főtt ételeket mellesleg azért sem érdemes túl forrón fogyasztani, mert – mint az a Leuveni Egyetemen Karel Talavera Pérez professzor kutatásaiból kiderült – a 35 foknál melegebb ételek élvezeti értéke csökken, ugyanis a magasabb hőmérsékleti tartományban már nem érezhetők pontosan az ízek.

Kivette a rákkeltő anyagok kategóriából a WHO, mert semmiféle bizonyítékot nem talált a kávé egészségkárosító hatására. Vigyázni kell ugyanakkor a forró italokkal. Részletek!

Forrás: National Geografic

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!