Egyre több nő halhat meg rákban

A daganatos betegségek - főként az emlőrák - okozta elhalálozás meredek növekedésére figyelmeztetett két tanulmány, amelyek szerint évente mintegy 5,5 millió nő halhat meg a betegségben 2030-ra.

A 2012-es 3,5 millióval szemben ez mintegy 60 százalékos növekedés jelent alig 15 év alatt az Amerikai Ráktársaság (ACS) szakértőinek elemzése szerint, amelyet kedden mutattak be a párizsi World Cancer Congress nevű nemzetközi konferencián.

Jelentősen emelkedhet a nők körében a rákos megbetegedések okozta halálesetek száma
Jelentősen emelkedhet a nők körében a rákos megbetegedések okozta halálesetek száma

Ahogy a világ lakossága nő és öregszik, a szegény és közepes fejlettségű országokban a nők körében fogják szedni legtöbb áldozatukat a daganatos betegségek, amelyek többsége megelőzhető lenne - közölte a tanulmány ismertetésekor Sally Cowal, az ACS alelnöke, aki a főbb kockázati tényezők között nevezte meg a fizikai inaktivitást, a helytelen táplálkozást és az elhízást .

Kétszer több lehet az emlőrákos eset

Egy másik, a The Lancet orvostudományi folyóiratban szerdán megjelent tanulmány előrejelzése szerint az emlőrákkal diagnosztizáltak száma megkétszereződik, és el fogja érni az évi 3,2 milliót 2030-ra a 2015-ben diagnosztizált 1,7 millióhoz képest.

A méhnyakrákos esetek száma hétszázezerre nőhet 2030-ig főként az alacsonyan és közepesen fejlett országokban.

Csak Magyarországon mintegy 1500 új beteget diagnosztizálnak méhnyakrákkal évente. A betegségről részletesen ide kattintva tájékozódhat.

Minden hetedik nő ma daganatos betegségben veszti életét, ez a legmagasabb arányú elhalálozási ok a szív-és érrendszeri megbetegedések után. Mellrákban 2012-ben több mint 521 ezer nő halt meg világszerte, tüdőrákban több mint 491 ezer ember vesztette életét - olvasható a tanulmányban.

Megelőzhető lenne a baj

A leghalálosabb négy rákbetegség - a mell- , a vastagbél-, a tüdő- és a méhnyakrák - megelőzhető lenne, korai felfedezésével pedig sikeresebben kezelhető. Ugyanakkor a szegényebb országokban, ahol sokkal kevesebb rákbetegséget diagnosztizálnak, mint a fejlett államokban, jóval nagyobb csoport hal meg ebben a betegségben.

A méhnyakrák megelőzhető lenne a humán papillomavírus (HPV) elleni oltással és méhnyakrák-szűréssel.

A Londoni King's College egyetem szakemberi által készített tanulmány szerint az alacsony és közepesen fejlett országokban egy alap rákszűrőprogram már az egészségügyi kiadások alig három százalékából is megvalósítható lenne.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!