CT-vizsgálattal a tüdőrák-halálozás ellen

Húsz százalékkal csökkentik a tüdőrákosok halálozási arányát a spirális CT-vizsgálatok - állapította meg amerikai kutatók nagyszabású vizsgálata.

CT A spirális vagy helikális CT-vel vált lehetővé a test háromdimenziójú adatgyűjtése és feldolgozása. A hagyományos CT-vel szemben az ilyen komputertomográfos vizsgálattal készült mérés pontosabb és teljesebb képet ad a tüdőről, valamint több és kisebb méretű elváltozásokat is kimutat. A betegség korai szakaszában lévő daganatokat is kimutatja, még mielőtt azok szétterjednének - mutatták ki az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) szakemberei.

Több mint 53 ezer egykori és mostani erős dohányos vizsgálati adataiból megállapították, hogy a daganatok felfedezésében a CT-vizsgálatok hatékonyabbak, mint a hagyományos mellkasröntgen.

Ez az első alkalom, hogy világos bizonyítékot találtunk a tüdőrákosok halálozási arányának jelentős csökkenéséről egy képalkotó eljárás esetében egy vizsgálat során - közölte Christine Berg, az NCI illetékese.

A középkorú vagy idősebb vizsgálati alanyokat évente egyszer vagy mellkasi röntgennek, vagy három alkalommal spirális CT-vizsgálatnak vetették alá 2002 augusztusa óta öt éven keresztül.

A CT-vizsgálaton résztvevők közül 354 ember halt meg tüdőrákban 2010 októberéig, a mellkas-röntgennel ellenőrzött személyek közül 442.

Tüdőrák A szakemberek úgy vélik, a vizsgálat eredményei alapján több ezer életet lehet megmenteni. A tüdőrák az első számú halálos rákbetegség világszerte, évente 1,2 millió halálos áldozatot szed.

Amennyiben korai szakaszban észlelik, sebészeti beavatkozással gyógyítható. Mivel a betegségnek alig van észrevehető jele, általában már akkor diagnosztizálják, ha már elterjedt. A tüdőrákosoknak csak 15 százaléka él 5 évig vagy annál tovább.

Az NCI szerint egyelőre nem világos, hogy valamennyi dohányost szűrni kellene-e spirális CT-vel, ami nem kockázatmentes. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy az ilyen képalkotó eljárás összetévesztheti a korábbi betegségből visszamaradt sebhelyes szövetet vagy más jóindulatú daganatot a rákkal,

Minden, amit tudni akarsz a tüdőrákról és ez szükségtelen mintavételhez vagy sebészeti beavatkozáshoz vezethet, ami akár gyulladáshoz, tüdőösszeomláshoz illetve más problémákhoz vezethet. Az NCI szakemberei még a vizsgálatba bevont személyek adatai alapján vizsgálják, milyen arányú a hamis riasztás a spirális CT esetében.

A legjobb tanács a tüdőrák elkerülése érdekében az, hogy hagyjanak fel a dohányzással - hangoztatta Harold Varmus, az NCI igazgatója.

Az Egyesült Államokban sok dohányos kért spirális CT-vizsgálatot annak ellenére, hogy az Amerikai Rák Társaság eddig nem javasolta a tesztet, mondván nincsenek nyilvánvaló bizonyítékok hatékonyságára, illetve a legtöbb betegbiztosító nem fizet a 300-400 dollárba kerülő vizsgálatért.

Animáció, videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!