Bélrendszeri daganatok: hatékonyak az otthoni tesztek is

A korábban gondoltnál jóval hatékonyabbak, és a páciensek számára sokkal kíméletesebbek az otthon is használható széklettesztek - derítették ki amerikai tudósok, akik szerint ilyen teszttel a bélrendszeri daganatok háromnegyedét fel lehet fedezni.

Dr. Jeffrey Lee és társai összesen 19, 1996 és 2013 közötti korábbi kutatás anyagát hasonlították össze. A vizsgálatokban az egyébként tünetmentes alanyoknál széklettesztet (fecal immunochemical test - FIT) végeztek el, mely a székletben fellelhető, szabad szemmel nem látható vért mutatja ki. Ezek után kolonoszkópiát is végeztek ugyanezeken az alanyokon.

Az eredményeket elemezve úgy találták, hogy a vért kimutató tesztek a bélrendszeri daganatos páciensek 79 százalékánál pozitív eredményt hoztak, míg azoknál, akiknek nem volt ilyen daganata, 94 százalékban negatív eredményt adtak.

Hatékony és kíméletes a székletteszt (Fotó: Europress)

A FIT speciális antitesteket használ a globinok kimutatására. A teszt előnye más hasonló diagnosztikai eszközökkel szemben, hogy semmilyen elkészületet nem igényel, az alanynak nem kell a teszt elvégzése előtt diétázni vagy szünetet tartani a gyógyszerszedésben.

Az Amerikai Egyesült Államokban a bélrendszeri daganatok évente 52 000 életet követelnek . Csak 2010-ben 132 000 új esetet diagnosztizáltak. A szakemberek azt javasolják, hogy az 50 és 75 év közöttiek tízévente menjenek el kolonoszkópiás szűrésre.

A tanulmány az című szaklap legújabb számában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Döntően gyenge vagy méréskelt lesz a légmozgás. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de a hidegre hajlamos tájakon ennél több fokkal hidegebb, míg a nagyobb városokban és vízpartok mentén pár fokkal melegebb is lehet. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!