Bármilyen lélekölő is az éjszakai műszak, véd a bőrráktól

A felborult napi ciklus úgy tűnik, csökkenti a melatonin-termelődést a szervezetben, és így a bőrrák kialakulásának esélyét is képes redukálni.

A váltott műszakban végzett munkáról mindeddig az egészségügyi kockázatokat hangsúlyozták a szakemberek. Most azonban a National Cancer Institute hivatalos folyóiratának online változata olyan kutatást közölt a Brigham and Women's Hospital munkatársaitól, amely az éjszakai műszakok eddig nem ismert, pozitív hatásait összegezte.

BőrrákSzámos emésztőrendszeri, daganatos, szív- és érrendszeri és neurológiai panasz esetében mutattak már ki összefüggést az éjszakai műszakban végzett munkához kapcsolódóan. Ugyanakkor az új kutatás eredményei szerint az így dolgozók esetében a bőrrákos megbetegedések aránya meglepően alacsony - legalábbis ez derült ki 68 336 dolgozó nő adatainak elemzéséből. A váltott, így éjszakai műszakban dolgozó nők esetében a bőrrákos megbetegedés kockázata jelentősen alacsonyabb volt a nappal dolgozókhoz képest, de a legjelentősebben a melanóma rizikója csökkent. Mint kiderült, a tíznél több évig váltott műszakban dolgozó nőknél a melanóma kockázata 44 százalékkal alacsonyabb volt a kizárólag nappali műszakban dolgozókhoz viszonyítva.

A legalacsonyabb kockázati értéket a sötét hajú nők esetében sikerült megfigyelni. A szakemberek úgy vélik, hogy noha a stabil napi biológiai ritmus esetén a magasabb melatoninszint jótékony hatású, bizonyos betegségekkel szemben az alacsonyabb melatoninszint még előnyösebb lehet.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!