Ezt jelzi, ha a macska éjszaka a gazdájára fekszik – 9-féle oka lehet rá

Macskatartók számára ismerős helyzet lehet, hogy kedvencük éjszaka a mellkasukra fekszik, és ott pihen reggelig. Vajon mit jelezhet ez a viselkedés?

Macskagazdiként bizony előfordul, hogy reggel arra ébredünk: kedvencünk kényelmesen elhelyezkedett a mellkasunkon. Elégedetten dorombol, nyugodtan hunyorog, és láthatóan esze ágában sincs továbbállni. Egy idő után persze nem feltétlenül komfortos, hogy négylábú társunk a mellkasunkon szundikál, ugyanakkor a viselkedés mögött általában kedvező pozitív motivációk állnak. Lehetséges például, hogy a macska így keres biztonságot és meleget, vagy esetleg csupán szeretne közelebb lenni a gazdihoz – írja a PetMD.

egy macska fekszik és pihen a gazdája mellkasán
Fotó: Getty Images

Miért fekszik a macskám a mellkasomra?

Érdemes számításba venni, hogy a macskák egyszerre ragadozók és zsákmányállatok. A természetben kisebb állatokra vadásznak, miközben maguk is nagyobb ragadozók célpontjai. Emiatt élénken él az ösztöneikben, hogy éberen figyeljék a környezetüket, és alváshoz is olyan helyet keresnek, ahol biztonságban érezhetik magukat. Nem meglepő tehát, hogy sok macska szívesen húzódik azoknak az embereknek a közelébe, akikben a leginkább megbízik. A mellkasunk ráadásul kényelmes, nagy és sík felület, amelyen könnyű elhelyezkedni. További előnye, hogy közvetlenül a szívünk és a tüdőnk felett található, ezáltal légzésünk és szívverésünk ritmusa megnyugtathatja a macskát. A közelség pedig a biztonságérzetét is erősítheti.

Lássuk, összességén miben rejlik a magyarázat arra, ha a macska éjszaka a gazdája mellkasára fekszik.

Biztonságban érzi magát mellettünk

A gazdi sok macska számára a biztonság és a nyugalom egyik legfontosabb forrása. Ha a mellkasunkon pihen, különösen közel lehet hozzánk, így védettnek érezheti magát. A macska azt is megtanulhatja, hogy számíthat ránk olyan helyzetekben, amelyek félelmet vagy szorongást keltenek benne, például hangos zajok, idegenek vagy szokatlan szagok esetén. Már önmagában a testi közelség is megnyugtathatja: ilyenkor fokozódhat az oxitocin termelődése, amely a kötődésben is szerepet játszó hormon.

Így fejezi ki a szeretetét

A macskák társas lények, és a testi közelség fontos része lehet a társas kapcsolataiknak. Ha a cicánk a mellkasunkon alszik, az annak a jele is lehet, hogy kötődik hozzánk, szeret bennünket, és saját társas csoportja tagjaként tekint ránk.

Melegedni szeretne

A hidegebb hónapokban még gyakrabban tapasztalhatjuk, hogy macskánk a mellkasunkra telepszik. Az állatok ösztönösen keresik a meleg helyeket, amikor fáznak, az emberi test pedig természetes hőforrásként szolgálhat számukra. Az idősebb vagy beteg macskák az év más időszakaiban is kereshetik testünk melegét, mivel esetükben már gyengébb lehet a test hőszabályozó képessége. Ettől függetlenül nagyon fontos, hogy hideg időben mindig legyen a macska számára elérhető meleg fekhely.

Megnyugtatja a szívverésünk és a légzésünk

A macskák társas lények, ezért megnyugtathatja őket, ha közel lehetnek azokhoz, akikhez szorosan kötődnek. A mellkasunkon fekve hallhatják és érzékelhetik szívünk egyenletes dobbanását, valamint érezhetik, ahogy a mellkasunk a légzésünkkel együtt emelkedik és süllyed. Ez a nyugodt, egyenletes ritmus emlékeztetheti őket a kölyökkorukra, amikor az anyjuk és az alomtársaik mellett pihentek. Ahogy a macska dorombolása ránk is nyugtatóan hat, úgy a mi légzésünk és szívverésünk is kellemes lehet számára.

Megjelöl a szagával

A macskák társas viselkedésében fontos szerepet játszanak a szagok. Testük számos pontján találhatók szagmirigyek. Amikor a macska a mellkasunkra fekszik, ezekről a területekről származó illatanyagokat is átjuttat a gazdira. Amikor a macska a saját szagát ránk dörzsöli, ezzel azt is jelezheti, hogy a saját társas csoportjához tartozónak tekint bennünket. Ha később megérzi rajtunk a saját illatát, az megnyugtathatja, illetve erősítheti a biztonságérzetét.

Figyelmet akar

A magyarázat néha egészen egyszerű: a macska szeretné, ha foglalkoznánk vele. A mellkasunkon fekvő cicát nehéz hosszú ideig figyelmen kívül hagyni, így ezzel a módszerrel könnyen elérheti, hogy megsimogassuk, játsszunk vele, vagy akár adjunk neki egy kis ennivalót vagy jutalomfalatot.

Hajtja a kíváncsiság

Az is feltűnhet, hogy macskánk bizonyos ruhák vagy takarók viselésekor, illetve használatakor gyakrabban telepszik a mellkasunkra. Ilyenkor az is lehet, hogy egyszerűen felkeltette az érdeklődését az anyag szaga vagy tapintása. Nem ritka, hogy a macska még néhányat dagaszt is a mancsával a takarón vagy a ruhán, mielőtt kényelmesen elhelyezkedne rajta.

A bizalom jele

A macska szempontjából nem veszélytelen dolog teljesen ellazulni egy másik élőlény közvetlen közelében. Zsákmányállatként különösen fontos számára, hogy gyorsan reagálhasson egy esetleges fenyegetésre. Így aztán, ha a mellkasunkon alszik, az erős bizalomról árulkodhat. Úgy érzi, hogy nem fogjuk bántani, ezért teljesen ellazulhat mellettünk.

Stresszes vagy beteg

Nem minden esetben jelent azonban pusztán szeretetet vagy kényelmet, ha a macska a mellkasunkon szeretne pihenni. Ha ez a viselkedés korábban nem volt rá jellemző, akár arra is utalhat, hogy nincs jól. Bizonyos betegségek miatt ugyanis a macska gyakrabban keresheti a testi közelségünket és az ezzel járó megnyugvást. Ilyen lehet például a vesebetegség, egy felső légúti fertőzés, daganatos betegség vagy valamilyen gyomorpanasz is. A stressz szintén kiválthat hasonló viselkedést. Gyakrabban keresheti a közelségünket például költözés, új családtag érkezése, szélsőséges időjárás vagy építkezés, felújítás idején. Ha macskánk viselkedése látványosan megváltozik, érdemes állatorvossal is egyeztetni.

Kapcsolódó cikk

Mit jelent, ha a macskád lelöki a tárgyakat az asztalról? 3 magyarázat a kíváncsiságtól a tanulásig
Mit jelent, ha a macskád lelöki a tárgyakat az asztalról? 3 magyarázat a kíváncsiságtól a tanulásig

Baj, ha a macska a mellkasunkon alszik?

Ha a gazdi egészséges, általában nincs komolyabb akadálya annak, hogy a macska a mellkasán pihenjen – legalábbis addig, amíg ez számunkra sem válik kellemetlenné. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor jobb korlátozni ezt a szokást. A macskaszőr-allergiával vagy légzési panaszokkal élőknek, illetve a legyengült immunrendszerű embereknek érdemes például kerülniük a szoros testi kontaktust. Akkor is célszerű lehet másik pihenőhelyre szoktatni a cicát, ha rendszeresen felébreszt bennünket azzal, hogy a mellkasunkra telepszik. Erre többféle módszer is kínálkozik.

  • Megpróbálhatunk például egy általunk viselt ruhadarabot elhelyezni egy olyan helyen, ahol azt szeretnénk, hogy a macska pihenjen. A saját szagunk vonzó lehet számára, így könnyebben választhatja ezt a helyet a mellkasunk helyett.
  • Kialakíthatunk számára egy külön fekhelyet vagy ablakpárkányt is, ahol csendes, nyugodt és biztonságos környezetben pihenhet. Ha pedig egyszerűen csak azt szeretnénk, hogy ne a mellkasunkra, hanem például az ölünkbe feküdjön, oda is átterelhetjük.
  • A kívánt viselkedést klikkertréninggel és jutalomfalatokkal is megerősíthetjük. Amikor a macska használni kezdi az új pihenőhelyét, jutalmazzuk meg. Némi türelemre szükség lehet, de idővel megtanulhatja, hogy az új hely is kellemes és biztonságos számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Az összefüggő felhőzet szakadozva, szétforgácsolódva továbbvonul délkelet felé, a nap hátralévő részében döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Néhol zápor, a Dunántúlon zivatar is előfordulhat. A változó irányú szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 31 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.