A rák első nyolc jele

Az összes rákbetegség egyharmada megelőzhető lenne, ha tudnánk, hogyan kell önvizsgálatot végezni, és mire kell figyelni.

Évente tízezer ember menekülhetne meg

Magyarországon évente több mint 80 ezer új daganatos beteget regisztrálnak. Itthon a szív- és érrendszeri betegségek után a rosszindulatú daganat a második leggyakoribb halálok. 2021-ben összesen 14 819 ember hunyt el a különféle daganatos betegségek következtében a KSH adatai szerint .

Mindeközben az összes rákbetegség egyharmada megelőzhető lenne, ha tudnánk, hogyan kell önvizsgálatot végezni, és az önvizsgálat alkalmával mire kell figyelni. A tömegtájékoztatás nagy figyelmet fordít arra, hogy milyen szűrővizsgálatokra kell és érdemes elmenni, valamint milyen elváltozásokkal kell rögtön orvoshoz fordulni. Ezeknél a betegségeknél ugyanis nagyon fontos a korai felismerés.

rák, daganatos megbetegedés, betegség, önvizsgálat, megelőzés,
Korai felismeréssel jóval magasabbak a túlélési arányok a daganatos betegek körében. Fotó: Getty IMages

Mit tehetünk, és mire figyeljünk?

A Magyar Rákellenes Liga évente a cselekvés fontosságára hívja fel a figyelmet. Az önvizsgálattal, szűrésre járással, a tünetekre odafigyeléssel megelőzhető, illetve korai stádiumban felismerhető lehet a daganatos betegség. Fontos kérdés tehát, hogy mit tehetünk, hogy egészségesek maradjunk, hogy a daganatos betegséget még korai stádiumban felismerjük.

A legfontosabb a primer prevenció, és kiemelt szerephez jut az egyén saját felelőssége, hogy figyeljen a tünetekre és az önvizsgálatra. Testünk ugyanis jelzéseket küld számunkra, figyelmeztetve minket, hogy valamilyen betegség van kialakulóban.

Annak érdekében, hogy a daganatos megbetegedések kialakulását megelőzzük, vagy már korai stádiumban megkaphassuk a megfelelő kezelést, a következő nyolc figyelmeztető jelre kell odafigyelnünk:

1. anyajegyen, szemölcsön látható változások;

2. indokolatlan fogyás;

3. nyelési nehézségek;

4. nem múló köhögés, rekedtség;

5. érezhető csomó, duzzanat a mellben, herékben;

6. fekély, sérülés a bőrön, amely nem gyógyul;

7. véres, szokatlan széklet, vizelet;

8. szokatlan vérzés, váladékfolyás.

Ha ezek közül bármelyiket két hétnél hosszabb ideig észleljük, azonnal forduljunk orvoshoz! Ne feledjük azt sem, hogy vannak olyan daganatos megbetegedések is, amelyeket nem tudunk önvizsgálattal felfedezni, ezért rendszeresen járjunk el szűrésre!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.