Döntő a beteg Énje
A tumoros betegségek kialakulása, illetve a már kialakult betegségek lefolyása szoros kapcsolatban áll a személyiséggel és az őt érő stressz mennyiségével, minőségével. Azon érett személyiségek, akik rugalmasan képesek alkalmazkodni a körülmények változásához, általában előbb vagy utóbb sikeresen feldolgozzák és megoldják érzelmi krízishelyzeteiket, rákos betegként pedig belső erőiket megfelelően mozgósítják, és jól együttműködnek az orvos-beteg kapcsolatban. Az ilyen típusú emberek gyógyulási kilátásai kedvezőbbek azokéinál, akik állandó szorongással, leküzdhetetlennek látszó depresszióval vagy tartós tehetetlenséggel küzdenek.
A rákban megbetegedett egyén személyiségjegyeitől függ, hogyan reagál a betegség testi-lelki kihívásaira, tehát döntő a beteg Énje, lelki ereje, amit bizonyos mértékben erősíthet - rossz estben gyengíthet - a családi, baráti háttér és a társadalmi, kulturális környezet.
Fontos, hogy minden rákbetegségben szenvedőt egyedi esetnek tekintsünk mind testi, mind pedig lelki vonatkozásban.
Krízishelyzetben
A rákbeteg érzelmi és indulati reakciói a krízishelyzetek sorozatával küszködő ember természetes megnyilatkozásának kell tekinteni, még akkor is, ha ez sokszor nehezen elviselhető a hozzátartozóknak, az orvosnak.
Minden krízishelyzet kényszerhelyzet, amely a teljes embert megterheli, a rákbetegség lefolyása alatt pedig a beteg számos estben kerülhet krízishelyzetbe. Ennek kiváltó oka általában maga a betegség és a vele kapcsolatos gyógyító beavatkozások, de kiváltó ok lehet a család (a beteget elhagyja élettársa) vagy más társadalmi indíttatású probléma (munkahely elvesztése) is. Egyébként a társadalom legkisebb működő egysége, a család pótolhatatlan támaszt nyújthat a rákbetegnek a meghitt, elfogadó légkörrel, az odafigyeléssel, törődéssel.
A krízishelyzetet okai gyakran összegződnek, ami az állapotjavulást hátráltatja.
Ilyenkor a félelem valóságos pánikként törhet elő, ami akár öngyilkossági kísérletbe is torkollhat.
Krízishelyzetben fontos tudni, hogy mitől fél a beteg, mert csak ennek ismeretében kaphat hatásos lelki támogatást. A félelem akár hosszabb ideig is eltarthat.
A mindennapi életünk krízishelyzeteiben (szerelmi csalódás, válás stb.) valamennyien alkalmazkodunk, s ennek keretében bevetünk bizonyos lelki védekező mechanizmusokat. Betegség esetén ezekkel a mechanizmusokkal a beteg időt nyer az alkalmazkodásra, a realitások felfogására és elfogadására. A helyes felismerések vezethetik a beteget a helyes döntések meghozatalára, például hogy elfogadja betegsége tényét, és hozzájárulását adja a kezeléshez.
Kellő tapintat és megértés
Az újabb és újabb onkológiai eljárások és beavatkozások bármelyike a betegnek újabb krízishelyzeteket jelenthet. Így erősödnek, ismételten előjönnek félelmei, működésbe lépnek lelki védekező mechanizmusai.
A sebészre, a szakorvosokra, a nővérekre, a szakápolókra nemcsak szakmai feladat hárul, hanem az is, hogy körültekintően, emberségesen, de reálisan tájékoztassák és megnyugtassák a beteget, kellő türelemmel, odafigyeléssel beszéljen az érintetteknek (a betegnek, illetva a hozzátartozóknak) a soron következő beavatkozásokról, azok lehetséges következményeiről (miért, és mi fog a beteggel történni, milyen mellékhatásokra számíthat, stb.). Létfontosságú a gyógyító csoport megfelelő kommunikációja a beteggel és hozzátartozóival.
Mindenki segít
A gyógyítás folyamatában részt vevő szakemberek minden tagjának fokozott tapintatot és megértést kell tanúsítania a beteg iránt úgy, hogy a korrekt tájékoztatás ne szenvedjen csorbát. Az orvosnak központi szerepe van a gyógyításban, az egész folyamatban ő az egyik legfontosabb pillér, akinek nem elég szakmailag jónak lenni, de megértően, emberségesen és figyelmesen is kell viselkednie betegével.
Természetesen a beteg hozzátartozói is a kezelőorvossal keresik a kapcsolatot, akitől hiteles információt, együttérzést várnak. A rákbeteg és az orvos közötti bizalom rendkívül fontos, hiszen a beteg őt tekinti hiteles személynek, tőle várja betegségére a segítő megoldásokat, tanácsokat.
A gyógytornásznak a beteggel való kapcsolatot illetően "köztes" szerepe van, mert a szakember a gyógyító-rehabilitációs folyamat meghatározó fázisába kapcsolódik be, ugyanakkor ez a szerep cseppet sem elhanyagolható. A gyógytornásznak általában meg kell beszélnie betegével - és többnyire a hozzátartozókkal is -, hogy mi az, amiben segíteni tud, és mi az, amiben nem. Érthető módon ez a kommunikáció sem mentes az érzelmi megterhelésektől, de a szakembernek tudnia kell, hogy a beteg a rehabilitáció során óriási bizalmat, reményt és elvárást támaszt vele szemben. Az onkológiai osztályok mindennapjaiban a nővérek, szakápolók vannak a beteggel a legközelebbi kapcsolatban, így számos helyzet adódik a beteg lelki életének pozitív befolyásolására. Ez azért is van így, mert a beteg nem szívesen terheli orvosát lelki problémáival, vívódásaival, viszont a nővérekkel szívesen megbeszéli gondjait. A gyógyítás és a rehabilitáció folyamatában szintén komoly feladat hárul a pszichoterápeutákra. Természetesen nem egyedül az ő feladatuk a lelki segítségadás, hanem az egész gyógyító közösségé, de leginkább azoké, akiktől azt a beteg bizalommal elfogadja: ilyen az orvos, a nővér, a hozzátartozó, a pszichológus stb. A pszichoterapeuta feladatai közé tartozna, hogy a rákbeteget kivizsgálja minden esetben, amikor a beteg nehezen, saját gyógyulását komolyan veszélyeztető módon reagál betegségére és az abból fakadó krízishelyzetekre. Azokat a betegeket, akik már betegségük előtt is súlyos lelki gondokkal küszködtek, az onkológus igyekszik pszichoterápeutához irányítani.
Sajnos azonban előfordul, hogy nem időben figyelnek fel a szakemberek a beteg rossz alkalmazkodásának jeleire, pedig megfelelő pszichoterápiával ezen is rendkívül sokat lehet segíteni.
Van-e olyan csoport, amely a betegek mellett áll?
Az USA-ban működő Rákosokat Támogató Csoport azért jött létre, hogy megteremtse azt a meghitt, bizalmas légkört, amelyben őszintén beszélgethetnek a betegek és hozzátartozók azokról a kihívásokról, amelyek ezt a betegséget végigkísérik. Azért gyűlnek össze a résztvevők, hogy információikat kicseréljék, tapasztalataikat elmondják, s megbeszéljék egymással a gyakorlati problémáikat, vagy egyszerűen csak érzelmi, lelki támaszt nyújtsanak egymásnak.
Ma már szerencsére Magyarországon is több civil szervezet szakemberei, munkatársai állnak a rákbetegek és hozzátartozóik rendelkezésére.
