A fiatal feleség kampányt indított, hogy meghalhasson

Egy 29 éves amerikai nő kampányt indított, hogy véget vethessen az életének - írja a 444.hu.

Brittany Maynard 29 éves és agydaganata van. Gyógyíthatatlan beteg, orvosai szerint néhány hónapja van hátra - számolt be az esetről a 444.hu .

Az amerikai nő megvárja férje közelgő 30. születésnapját, ám november elsején végezni akar magával. Ehhez egy orvostól egy kapszulát fog kapni, amit egyedül kell lenyelnie, segítséget nem kaphat.

Az Egyesült Államokban csak öt államban - többek között Oregonba, ahová a fiatal pár is átköltözött - engedi meg a törvény, hogy gyógyíthatatlan halálos betegek így végezhessenek magukkal, lezárva szenvedéseiket. A fiatal nő esete azért különleges, mert országos kampányt indított, hogy minden államban joguk legyen ahalálos betegeknek a szabad döntéshez, és emiatt senkinek ne kelljen elköltöznie, ahogy ők tették.

Mi a különbség az eutanázia és az öngyilkosságban való segédkezés (asszisztált öngyilkosság) között? Az eutanáziát végrehajtó személy közvetlenül idézi elő valakinek a halálát, például bead egy méreginjekciót. Az asszisztált öngyilkosságnál a segédkező személy közvetetten vesz részt az élet kioltásában. Ezt talán leginkább a következő példa világíthatja meg: valaki felköt egy meghurkolt kötelet a kampóra, aláállít egy széket, és felhívja az öngyilkosságot végrehajtani szándékozó személy figyelmét, hogy ez tökéletes elrendezés az öngyilkosság végrehajtására, ugyanakkor azt is megígéri, hogy nem lép közbe - és természetesen tartja is magát az ígéretéhez. Manapság nem tesznek szigorú különbséget a két fogalom között: az eutanázia szó alatt magát az eutanáziát és az asszisztált öngyilkosságot egyaránt értik. A teljes cikket ide kattintva olvashatja el!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.