A félelem, a stressz előmozdítja a daganat kiújulását, az áttéteket

A Tel Aviv Egyetem pszichológia tanszékének professzora kutatócsoportjával arra a felfedezésre jutott, hogy ha sikerül a félelmet és a lelki stresszt kiküszöbölni a műtét során a rákbetegeknél, akkor sokkal, kétszer-háromszor nagyobb az esélyük arra, hogy ne újuljon ki a daganat, ne keletkezzenek áttétek és a beteg meggyógyuljon.

A professzor, Shamgar Ben-Eliyahu egy meglehetősen új, alig több, mint egy évtizedes határterületi tudomány: a pszichoneuroimmunológia művelője. Az új tudományág, mint neve is mutatja, a lelki folyamatok, az idegrendszer és az immunrendszer egymásrahatását vizsgálja az emberi szervezetben. Művelőinek száma összesen mintegy kétszázra tehető világviszonylatban.

"A műtéttel járó pszichikai stresszt nem veszik tekintetbe az orvoskollégák. Már a legelső vizsgálataink is kimutatták, hogy a félelem semmivel sem kisebb jelentőségű az immunrendszer teljesítőképességének csökkentésében, mint a testszövetek sérülése" - mondja a professzor.

Ezidáig az volt az általános felfogás, hogy az immunrendszer gyengülését a szövetek sérülése és a testnek erre adott stresszreakciója okozza. A legyengült immunrendszer pedig az egyik legfontosabb oka annak, ha az operáció után áttétek keletkeznek.

"Nem több, mint egy hét áll rendelkezésére az immunrendszernek az operáció után ahhoz, hogy teljes erejét bevetve elpusztítsa a tumor apró maradványait, amelyek szétszóródtak a szervezetben"- magyarázza a professzor.

De a műtét előtt és alatt keletkező stresszhormonok az operáció fizikai stresszhatását fölerősítve, letaglózó hatást mérnek az immunrendszer teljesítőképességére.

Ezeket a stresszhormonokat akarja blokkolni a professzor, már ma is létező gyógyszerek segítségével.

Korábbi kísérleteivel - állatokon - igazolta, hogy ha a stresszhormonokat gátolják, akkor a daganat-áttétek száma csökken, a most folyó kísérletei pedig azt mutatják, hogy a túlélési arány az állatoknál kétszeresére, háromszorosára nő.

A professzor elképzelése szerint már egy-két nappal a műtét előtt el kellene kezdeni gyógyszerekkel a pszichikai stressz gátlását az immunrendszer stimulálásával együtt, és folytatni a műtét alatt és után. Ezzel jó esélyei lennének az immunrendszernek arra, hogy a tumor eltávolítása után a rákos szövetmaradványokat megsemmisítse, mielőtt azok újra megtelepednének valahol. (EurekAlert)

fuggetlen.hu

(2008.02.28. 10:24)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +8 °C

Az északkeleti harmadban és délnyugaton is fokozatosan gomolyosodik, csökken a felhőzet, ezt követően alapvetően országszerte sok napsütésre lehet számítani a kevés fátyolfelhő, valamint a képződő gomolyfelhők mellett. Délután helyenként zápor, a délnyugati határ mentén esetleg zivatar előfordulhat. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között várható. Késő estére többnyire 8 és 15 fok közé hűl le a levegő. A hét folyamán ismét már-már nyáriasra fordul az időjárás, fronthatás nem várható ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!