A daganat és annak kezelése is járhat fájdalommal

A daganatos betegséggel együtt járó fájdalmak nemcsak magából a daganatból, hanem annak kezeléséből is következhetnek, és terápiájuk sokszor meglehetősen összetett.

A fájdalom szubjektív érzés

A szervezet így védekezik a rák ellen - részletek itt .

A daganatos betegségek a vezető halálokok közé tartoznak világszerte, és a felmérések szerint a betegek jelentős része megél ezzel járó fájdalmat is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a kezelés alatt álló betegek 55 százaléka, az előrehaladott, áttétes vagy végstádiumú betegek 66 százaléka számol be fájdalomról. Éppen ezért van nagy jelentősége az onkológiai fájdalomcsillapításnak, amelynek célja az életminőség javítása.

"A fájdalomnak már a megítélése sem egyértelmű, hiszen ez nemcsak a beteg fizikai állapotától függ, de a pszichés státusza éppúgy befolyásolja, mint akár a szociális háttere, a környezete. A mérték meghatározására használatos lehet például egy 0-tól 10-ig terjedő számskála, ahol a betegnek magának kell elhelyeznie a fájdalma mértékét. A 10-es már egy nagyon erős, elviselhetetlen fájdalomra utaló érték, amelyet kórházban lehet kezelni, de az enyhébb esetekben más módon is lehet segíteni a páciensnek" - ismerteti dr. Pádi Éva , a FájdalomKözpont belgyógyásza, klinikai onkológus, palliatív orvos.

A szakember szerint elsősorban azt kell eldönteni, akut vagy krónikus fájdalomról van-e szó, hiszen az első esetben erős gyógyszerekkel, vénás injekcióval viszonylag gyorsan, egyszerűen csökkenthető a szenvedés. A második eset már sokkal összetettebb kezelést igényel, és természetesen azt is ki kell deríteni, nem áll-e a daganatos betegségen kívül más, kezelést igénylő probléma a krónikus fájdalom mögött, mint például akár egy törés, egy bélelzáródás vagy más károsodás.

Sok rákos beteg küzd fájdalommal.
Sok rákos beteg küzd fájdalommal. Fotó: Getty Images

A daganat és a kezelés is oka lehet a fájdalomnak

Amikor maga a daganat okozza a fájdalmat, az elsősorban a csontot érintő problémákra vezethető vissza. Előfordul, hogy csontdaganat miatt jelentkezik a fájdalom, de ennél gyakoribb, hogy az elsődleges, például a prosztatában, a tüdőben, az emlőben jelentkező daganat okozza a csontáttétet, ami végül a fájdalom forrásává válik. Ezen kívül közvetlen fájdalommal jár, ha a lágyrészekben jelentkezik daganat, ha a nyálkahártyákat vagy a csonthártyát érinti a betegség, vagy ha a daganat idegeket nyom az elhelyezkedése okán.

A valóságnak megfelelően tudni kell, hogy minden onkológiai kezelés fájdalommal járhat, bár ennek megélése - mint a fájdalomnak általában - szubjektív. A sugárkezelés után sajnos gyakori a hegesedési folyamat, ami az idegeket érintve fájdalmas. A kemoterápiát követően úgynevezett poli-neuropátia alakulhat ki, ami nehezen megfogható, égő, bizsergő fájdalmat okoz több ideg károsodása miatt. Ha sebészileg távolítják el a daganatot, előfordulhat az idegek sérülése, átvágása, ami szintén fájdalmat eredményezhet, ahogyan a végtag eltávolítása utáni úgynevezett fantomfájdalommal is meg kell küzdeni.

Mi lehet az onkológiai fájdalomcsillapítás célja?

"Feltétlen célunk, hogy a betegek bízhassanak abban, hogy lehet rajtuk segíteni, jelentős fájdalmaik enyhítőek, életminőségük érdemben javulhat" - hangsúlyozza Pádi doktornő, majd úgy folytatta: "Ha "csak" annyit el tudunk érni, hogy az alvást nem zavarja meg a fájdalom, azzal már hatalmas lépést tehetünk, hiszen a jó minőségű alvás a gyógyulás tekintetében is komoly előnnyel jár. Más esetekben törekedhetünk arra is, hogy mozgás közben ne jelentkezzen kínzó érzés, sőt végső soron célunk lehet, hogy nyugalomban is tünetmentes legyen a páciens. Krónikus fájdalom esetén természetesen a kezelés is hosszan tartó kell, hogy legyen, a gyógyszeres ellátás mellett általában kiegészítő módszereket is kell, hogy alkalmazzon és minden esetben alkalmazkodnunk kell az állapot változásához is. Ha nem is ígérhetjük felelőtlenül, hogy teljesen megszüntetjük az onkológiai fájdalmat, de megfelelő tapasztalattal jelentősen csökkenteni tudjuk azt."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.