A C-vitamin lesz a jövő rákgyógyszere?

Egy nemrég megjelent tanulmány összefoglalta a C-vitamin daganatellenes hatásairól szóló kísérleteket és vizsgálatokat. Rávilágított, hogy az aszkorbinsav hatása eltérő lehet a különböző elváltozások kezelésében.

A C-vitamin (L-aszkorbinsav) nélkülözhetetlen az emberi szervezet egészséges működéséhez, erős redukálószerként részt vesz az oxidációs folyamatokban, és számos enzim működését segíti elő. Kiemelkedő szerepet tölt be a kollagén szintézisében, így hozzájárul a fogak, a csontok, a kötőszövet és a kapilláriserek falának felépüléséhez és egészséges működéséhez. A szervezetben nagyjából 1500 mg C-vitamin raktározódik el, teljesen feltöltött raktárak mellett a napi 200 mg bevitt C-vitamin jelentős része a vesén keresztül kiürül a vizelettel.

citrom
A C-vitamin tumorellenes felhasználására van esély. Nem mindig jó

A nagydózisú C-vitamin tumorellenes terápiában való előnyös hatásait több, mint 40 éve vizsgálják. A vizsgálatok kiindulópontja egy 1959-ben megjelent közlemény volt, amely feltételezi a C-vitamin hiányában kialakuló kötőszöveti elváltozások kiemelkedő szerepét a tumoros betegségek létrejöttében - írja a Ködpiszkáló blog.

Meghatározó a beviteli mód

A vérben mérhető C-vitamin mennyiség nagyban függ a beviteli módtól, a közvetlenül a véráramba adott (intravénás) vitamin több, mint 60-szor akkora maximális vérkoncentrációt képes elérni (20 mM), mint a szájon át bevitt C-vitamin (0,3 mM). Az intravénás, nagydózisú C-vitamin jól tolerálható, ugyanakkor alkalmazása vesebetegségekben szenvedőknél veseelégtelenséghez vezethet. A C-vitamin javítja a vas hasznosulását, ezért hemokromatózisban szenvedőknek sem ajánlott nagy mennyiségű C-vitamin fogyasztása. Akiknek nincs semmilyen kockázatot jelentő társbetegségük (enzimhiány, vesebetegség stb.) testsúlykilogrammonként naponta 1,5 g C-vitamin (intravénásan) biztonsággal alkalmazható.

In vitro vizsgálatok során a terápiás mennyiségű C-vitamin (0,1-100 mM vérkoncentráció) csökkentette számos tumoros sejt (prosztata, hasnyálmirigy, máj, vastagbél, mezotelióma, neuroblasztóma) osztódását, valamint fokozta több tumorellenes szer és a sugárterápia hatását. A C-vitamin kezelés hatására nőtt a petefészektumor-sejtek érzékenysége arzén-trioxid kezelésre, továbbá a vitamin fokozta a gemcitabin hatását hasnyálmirigyrák és mezotelióma sejteken. Jelentősen nőtt az egyik legagresszívabb agydaganat, a glioblastoma multiforme érzékenysége a sugárterápia iránt, ha a sejteket előzőleg nagy dózisú C-vitaminnal kezelték. Az aszkorbinsav hatásában szerepet játszhat több sejten belüli jelátviteli út, valamint a vegyület direkt sejtpusztító (citotoxikus) hatása is. A prosztatatumorsejtek pusztulása részben a C-vitamin által fokozott önemésztés (autofágia) révén jön létre.

Ugyanakkor nem minden in vitro kísérlet zárult pozitív eredménnyel. Azok a leukémia- és limfómasejtek, amelyeket előzőleg C-vitaminnal kezeltek, csökkent érzékenységet mutattak több kemoterápiás szerre, például doxorubicinra, metotrexátra és ciszplatinra. A bortezomid kemoterápiás vegyület mielóma multiplex sejtekre kifejtett hatása is csökkent egyidejű C-vitamin alkalmazásával. A szerek iránti érzékenység esetenként akár 30-70 százalékkal is mérséklődött. Ha csak a lombikban nyert adatok alapján akarnánk megítélni a C-vitamin kezelés hatását (ami hiba lenne, mivel az in vitro tesztek nem helyettesíthetik az állatkísérleteket és humán vizsgálatokat) megállapíthatnánk, hogy az aszkorbinsav kezelés egyes esetekben hasznos lehet, máskor azonban kifejezetten veszélyes.

Az aszkorbinsav vagy C-vitamin kedvező élettani hatásait már jól ismerjük: erősíti az immunrendszert, növeli a szervezet ellenállóképességét a fertőző és megfázásos betegségekkel szemben. Az adagolás azonban máig kérdéses: vajon mennyit szedjünk belőle megelőzés, mennyit betegség esetén? Részletek!

A C-vitamin olcsó és "fájdalommentes" megoldást jelenthetne a tumoros betegségekben szenvedők számára, azonban a vegyület hatása nem általánosítható a betegségek összes fajtájára. Látható, hogy vannak olyan esetek, amikor előzetes vizsgálatok szerint a kombinációban alkalmazott C-vitamin fokozza a hagyományos kemo- és/vagy sugárterápia hatását, illetve mérsékli a mellékhatásokat.

Van, hogy hasznos, van, hogy káros

Ugyanakkor nem lehet elhanyagolni azokat az eseteket sem, amikor az aszkorbinsav fogyasztása vagy intravénás alkalmazása kifejezetten káros, és csökkenti a hatásos kemoterápiás szerek hatékonyságát. Sőt bizonyos esetekben a kombináció súlyos mellékhatásokkal is járhat. A nagydózisú C-vitamin tumorellenes terápiában történő alkalmazhatósága jelenleg nem kellően alátámasztott. Az viszont tény, hogy számos daganattípus esetén vannak bizonyítottan hatásos gyógyszerek, amelyek mellőzése (például a C-vitamin favorizálása miatt) biztosan rontja a túlélési esélyeket! Ahhoz, hogy az aszkorbinsav a kezelés részéve válhasson, további széleskörű, megfelelően kivitelezett és dokumentált klinikai vizsgálatok szükségesek.

Forrás: kodpiszkalo.blog.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.