50 millióval segíti a rákos betegeket a Béres

Ötvenmillió forint értékű Béres Csepp adományt adott a daganatos betegek gyógyulásának támogatására a Béres Alapítvány az ország legjelentősebb daganatos betegeket tömörítő szervezetek vezetőinek a rákellenes küzdelem világnapjához kapcsolódva.

Az adományt csütörtökön Béres Klára, az alapítvány elnöke adta át Kásler Miklósnak, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosának, valamint az ország legjelentősebb daganatos betegeket tömörítő szervezetek vezetőinek az Országos Onkológiai Intézetben. Mint írják, a rákellenes küzdelem február 4-i világnapja figyelemfelkeltő keretet jelent a kór leküzdésének lehetőségeit kereső összefogásra, a betegek lelki és testi támogatására.

Virágzik az étrend-kiegészítők piaca, sokféle cég kínál milliónyi terméket. De vigyázat! A készítmények egy részénél nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy annak származását, összetételét és hatékonyságát bármilyen módon ellenőrizték. Ennek kapcsán Dr. Béres Józseffel beszélgettünk az alábbi cikkünkben !

Az immunrendszer szerepe a daganatok elleni küzdelemben

Az alapítvány tapasztalata szerint a súlyos betegségben szenvedőknek hathatós segítséget jelent többek között a gyógyszeres immunerősítés lehetősége, ezért juttatják el évről évre Béres Csepp adományukat a rászorulóknak, orvosok és a betegeket tömörítő országos szervezetek segítségével.

Immunrendszerünk erősítésével számos betegség kivédhető
Immunrendszerünk erősítésével számos betegség kivédhető

Id. Dr. Béres József, a Béres Csepp megalkotója felismerte bizonyos nyomelemek szerepét a szervezet anyagcsere folyamataiban, nélkülözhetetlenségüket az immunrendszer megfelelő működésében. Ma már általánosan elfogadott, hogy ezeknek a létfontosságú anyagoknak jelentős szerepük van a rák kialakulásának megelőzésében és legyőzésében - írja közleményében a szervezet. Az Országos Onkológiai Intézet részéről Prof. Dr. Kásler Miklós főigazgató főorvos köszönetet mondott a Béres Alapítványnak a támogatásért.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!