38 évesen kapta a diagnózist: negyedik stádiumú tüdőrák

Gina Hollenbecket fiatalon diagnosztizálták tüdőrákkal, pedig egészségesen élt, ráadásul a legfontosabb kockázati tényező, a dohányzás sem állt fent nála.

A nő mindössze 38 éves volt, amikor kiderült róla, hogy beteg - írja a webmd.com . Akkoriban, 2015-ben ápolónőként dolgozott. Odafigyelt arra, hogy mit eszik, és rendszeresen sportolt - futott és teniszezett -, ezenkívül soha nem dohányzott; még arra is ügyelt, hogy passzív dohányosként se tegye ki magát a cigarettafüstnek. "Egészségügyisként hamar észrevettem, hogy valami nem stimmel velem. Régóta tartó köhögés kínzott. Mivel éppen júniust írtunk, az orvosom megnyugtatott, hogy valószínűleg csak allergia áll a háttérben. Allergiagyógyszert adott, majd hazaküldött" - idézte fel a kezdeteket Gina, akinél nem sokkal később új tünet jelentkezett: fájdalmat érzett a baj lapockája környékén.

"Könyörögtem, hogy röntgenezzenek meg"

Ortopédushoz fordult, aki semmi rendellenességet nem talált, így csak izomlazítót írt fel. Gina azonban továbbra is aggódott, ezért felkeresett egy fül-orr-gégészt. A szakember refluxot diagnosztizált nála, de a nőt ez sem nyugtatta meg. "Könyörögtem, hogy röntgenezzenek meg, ám az orvosok szerint nem volt szükség a vizsgálatra" - hangsúlyozta Gina.

Ezek a tüdőrák figyelmeztető jelei - részletek itt .

A nő végső kétségbeesésében egy barátjához fordult, aki el tudta intézni, hogy megröntgenezzék Ginát. A röntgenfelvételen egy hatalmas árnyék látszott a bal tüdejében. Az orvosok Gina életkora és jó egészségi állapota miatt először csak bakteriális vagy gombás fertőzésre gyanakodtak. Egy biopszia és egy MRI után azonban kiderült, hogy negyedik stádiumú, nem kissejtes tüdőrákja (NSCLC) van, ami már az agyára is átterjedt. "Más szóval gyógyíthatatlan volt" - így Gina, akit teljesen letaglózott a hír.

A tüdő betegségei közül a legsúlyosabb a tüdőrák.
A tüdő betegségei közül a legsúlyosabb a tüdőrák. Fotó: Getty Images

Tudta, hogy harcolnia kell, de azzal is tisztában volt, hogy nehéz küzdelem vár rá. 2016 januárjában megműtötték, eltávolították a tumort az agyából. Az operációt relatíve könnyen viselte, az azt követő sugárterápia azonban nagyon kimerítette. A nőt egyébként az NSCLC egy ritka típusával diagnosztizálták, amit azonban szerencsére ma már remek, célzott terápiával tudnak kezelni; a módszer Ginánál is sikeres volt, a daganat eltűnt. Ezután újabb beavatkozás várt rá, eltávolították a bal tüdejének bal felső lebenyét.

"Biztos voltam benne, hogy meg fogok halni"

7 hónappal később azonban Gina betegsége kiújult, a daganat újra megjelent az agyában. Ismét kezelést kapott, ám három évvel később a rák a szívét és a hasnyálmirigyét támadta meg - ez 2019 márciusában történt. "Egyik héten még futottam és edzést tartottam, a másik héten már alig bírtam felmenni a lépcsőn. Biztos voltam benne, hogy meg fogok halni" - mondja Gina, akinek az orvosa azonban a génszekvenálás (a teljes génkészlet feltérképezése) segítségével olyan kezelési módszert talált, ami bevált a nőnél, és a daganat ismét eltűnt.

2020 májusában aztán Gina szédülni kezdett. Bejelentkezett egy MR-vizsgálatra , amelyből kiderült, hogy a rák sokadszorra is kiújult. A nő viszont egyelőre nem tudja, mi lesz vele a jövőben, mi vagy ki segíthet rajta. "A tapasztalataim miatt a szűrés elkötelezett szószólója lettem. Csak egy vagyok azok közül, akiket késői stádiumban diagnosztizáltak tüdőrákkal, ráadásul úgy, hogy soha életükben nem dohányoztak. Ha hamarabb észreveszik, hogy baj van, talán még gyógyítható lett volna a betegségem. Halálom napjáig támogatni szeretném azokat, akik hozzám hasonló helyzetben vannak. Szeretnék reményt adni, szeretném felvidítani az embereket, hogy átsegítsem őket ezen az ijesztő utazáson. Függetlenül attól, hogy mi lesz velem a jövőben, tudom, hogy győzni fogok" - szögezte le Gina.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.