Ujjszúrás nélküli vércukormérés

Úgy tűnik, lassan eljutunk arra a pontra, amikor a cukorbetegeknek már nem kell naponta többször megszúrniuk ujjaikat, ha tudni akarják, mennyi a vércukruk.

A floridai University of Miami kutatói ugyanis Sylvia Daunert vezetésével arról számoltak be: jól haladnak az olyan szenzorok kifejlesztésével, amelyek révén a vércukorszintet folyamatosan lehet mérni vérmintavételezés nélkül, az eredményeket pedig okostelefonon is meg lehet jeleníteni.

Manapság a cukorbetegek azért, hogy vércukorszintjüket normális keretek között tudják tartani, egy olyan készüléket használnak, amely az ujjból vett vérminta értékeit vizsgálja. Mindezt a helyzetet - mondják a kutatók - két szempontból is lehet javítani.

Kíváncsi az alábbi témákra? Hogyan kell adagolni az inzulint? Teljes élet inzulinnal 3 lényeges kérdés az inzulinkezelésről Az első és legegyértelműbb az, hogy a páciensek számára a vérvétel kihagyása ideális lenne. A második az, hogy egy bőr alá ültetett bioszenzor folyamatos értékeket tudna mérni, az orvosoknak (és pácienseknek) nem a pár óránként mért eredményekből kellene dolgozniuk. Ahogy az cukorbetegek számára.

"Jelenleg nincs olyan elérhető készülék, amely hosszú időn át tudja mérni a glükózszintet. Az általunk tervezett glükóz-érzékelő peptidek pont ezt teszik lehetővé" - nyilatkozta Daunert.

A kutatók első lépésben úgy módosítottak egy fehérjét, hogy nagyon szorosan tudjon kapcsolódni a glükózmolekulához, majd fluoreszkálóvá tették. A fehérjemolekula képes jelet is kibocsátani, amikor kapcsolódik a glükózrészecskéhez: az izzás gyengül, a protein maga pedig elsötétül. Az izzás erősségét egy hordozható mérőkészülékkel lehet mérni, az eredményt pedig wireless kapcsolattal továbbítani lehet egy okostelefonra vagy egyenesen a cloudba.

Jön az ujjszúrás nélküli vércukormérés

Manapság a cukorbetegek inzulinpumpákat viselnek, amelyek inzulin mennyiségét .

A készülék piacra kerülésével kapcsolatban nincsenek pontos adatok, de Daunert és csoportja derűlátó. "Első körben in vivo vizsgálatokat kell folytatnunk állatokkal, majd emberekkel, majd engedélyt kell kérnünk az FDA-tól" - nyilatkozta a kutató, majd hozzátette: összességében úgy véli, a bioszenzorok öt év múlva már a polcokon lehetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.