Súlyos bajt okozhat a D-vitamin-hiány

Egy friss elemzés adatai szerint a diabéteszes retinopátia újabb olyan kísérőbetegség, amely a D-vitamin-hiánnyal hozható összefüggésbe.

Kitolható, vagy akár meg is akadályozható az ideghártya-betegség kialakulása a cukorbeteg vércukorszintjének megfelelő szinten tartásával. Ebben segíthet a D-vitamin , amelynek hatása kettős. A friss kutatások szerint ugyanis a D-vitamin javítja az inzulintermelést a 2-es típusú cukorbetegség esetén, és közvetlen csökkenti (azaz hiánya ellenkező hatást ér el) az érképző és értágító hatású vaszkuláris endoteliális növekedési faktort (VEGF), amely felszínes és üvegtesti vérzést is okozhat a szemgolyó belső felületén, az ideghártyát tápláló érhártyán.

A D-vitamin ezért fontos

Állatkísérletek már igazolták, hogy a retinában D-vitamin-receptorok vannak, és D-vitamin alkalmazása mellett a vaszkularizáció (érképződés) csökkent. Egyelőre azonban még kevés tanulmány foglalkozott azzal, hogy emberi szervezet D-vitamin pótlása hogyan befolyásolja a diabéteszes retinopátiát . Éppen ilyen kutatást készítenek elő - mondta Anawin Sanguankeo, a New York-i Bassett Medical Center szakembere, aki a metaelemzés eredményeit az idei endokrinológus konferencián mutatta be.

A D-vitamin-hiány kialakíthat diabéteszes neuropátiát

A D-vitamin-hiány kialakíthat diabéteszes neuropátiát

A diabéteszes retinopátia a szem látóhártyájának betegsége, ami a cukorbetegség komplikációjaként alakul ki, néha súlyos látásromlást okozva. Ez a diabétesz leggyakoribb szemészeti szövődménye. Részletek!

Egy biztos, a D-vitamin szint a diabétesz számos krónikus vaszkuláris szövődményeivel hozható összefüggésbe, beleértve a nagy erek és a kis erek károsodását is. Ilyen például a nagy fájdalommal járó perifériás neuropátia, amelynek során az agyon és a gerincvelőn kívüli idegek betegednek meg, akár részleges vagy teljes érzésvesztést, illetve mozgásképtelenséget okozva.

Dr. Sanguankeo és kollégái 13 különböző kutatás, közel ezer diabéteszes adatait és eredményeit vetették össze a retinopátia és a D-vitamin-hiány szempontjából. Azt azonban még nem tudják pontosan, hogy a D-vitamin a komplikációk kialakulását csökkenti, vagy azokat a folyamatokat, amelyek a szövődmények létrejöttéhez vezetnek.

Mindazonáltal, folytatják a klinikai vizsgálatokat, hogy kiderítsék a D-vitamin pótlás hatásait nem csak a diabéteszes ideghártya-betegség, hanem számos más egészségügyi probléma, például a makuladegeneráció (szemfenéki meszesedés) vagy akár az alvási apnoe esetében is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!