Ezüstérmes lett a hazai cukorbeteg csapat

Bár a győzelem sajnos ezúttal is elmaradt, a büszkeség indokolt, a 16 ország részvételével megrendezett DiaEuro futsal Európa-bajnokságon második lett a magyar csapat és ismét bizonyította, hogy cukorbetegen is kimagasló sportteljesítményeket lehet elérni.

A döntőben 2:1 arányú vereséget szenvedett a házigazda Bosznia-Hercegovinától, így 2014 és 2015 után újabb ezüstéremmel zárta a szarajevói DiaEuro – cukorbeteg futsal Európa-bajnokságot a magyar válogatott. A tornát 2016. július 24. és 31. között immár ötödik alkalommal rendezték meg Portugáliától Üzbegisztánig 16 ország csapatainak részvételével, hogy ismét bizonyítsák, a sportban sincs helye a diszkriminációnak. A 2012-ben indult DiaEuro célja, hogy felhívja a figyelmet: megfelelő terápiával, gyakori vércukorméréssel és aktív testmozgással cukorbetegen is lehet teljes életet élni.

Bár a dobogó legfelső fokára idén sem állhatott fel a Hevesi Tamás vezetésével pályára lépő magyar DiaEuro-válogatott, az is jelentős eredménynek tekinthető, hogy immár negyedik alkalommal játszhattak döntőt a mieink. „Büszke vagyok a csapatomra, mert hat mérkőzésből ötöt győzelemmel zártunk és mi vagyunk az egyetlen válogatott, amely az elmúlt négy évben minden döntőben ott volt” - mondta Hevesi Tamás, a magyar DiaEuro válogatott kapitánya. „Úgy gondolom, az erős mezőny ellenére most voltunk újra legközelebb az aranyéremhez. Köszönjük a szurkolóknak, hogy velünk voltak, nagyon sokat jelentett a támogatásuk.”

A cukorbetegség a világon a leggyakoribb anyagcsere-betegség, mely szövődményei révén rontja a beteg életminőségét és életkilátásait. Az érintettek száma világszerte rohamosan emelkedik, s ez alól hazánk sem kivétel. További részleteket az alábbi cikkben olvashat a betegségről!

„Gratulálok a magyar válogatottnak az újabb ezüstéremhez! A magyar cukorbeteg teremlabdarúgók évek óta kiemelkedően teljesítenek az Európa-bajnokságon, bizonyítva a DiaEuro-kezdeményezés fő üzenetét: rendszeres önellenőrzés és megfelelő terápia mellett cukorbetegen is lehet teljes életet élni, sőt, a sportban is csúcsteljesítményt nyújtani! Megtisztelő, hogy kezdettől fogva támogathatjuk a csapat felkészülését és részvételüket az EB-n. A Dcont® vércukormérő készülékek magyar fejlesztője és gyártójaként az elmúlt három évtized során igyekeztünk minden cukorbetegséggel összefüggő jó ügy mellé állni” – mondta el Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója.

„Büszkék vagyunk rá, hogy támogathattuk a magyar csapat felkészülését. A DiaEuro céljával teljes mértékig azonosulni tudunk, hiszen ez a mára tradícióvá vált rangos futsaltorna is azt erősíti meg, hogy megfelelő terápiával, egészséges életmóddal és mozgással, cukorbetegen is teljes életet élhetünk.” – mondta Pierre Faury, a Sanofi Magyarország vezérigazgatója, diabétesz és kardiovaszkuláris üzletágának vezetője. „Az újabb eredmény is igazolja, amit a világ egyik vezető inzulingyártójaként a Sanofinál vallunk: a cukorbetegek megfelelő kezelés mellett aktív és sikeres tagjai maradhatnak közösségüknek, sőt, dicsőséget hozhatnak az országnak” – tette hozzá.

2030-ra 366 millió, azaz dupla annyi cukorbeteg él majd a világon, mint az ezredfordulón

Minden tizedik magyart érinti a diabétesz, a WHO becslése szerint pedig 2030-ra 366 millió, azaz dupla annyi cukorbeteg él majd a világon, mint az ezredfordulón. Ezért is fontosak az ilyen események, mint a DiaEuro – a bajnokságra látogatók ugyanis nemcsak a futsalmeccseken, hanem különböző workshopokon és a cukorbetegek érdekérvényesítésével kapcsolatos szakmai rendezvényeken is részt vehettek.

A magyar csapat eredményeiről részletesen, összefoglalókkal a válogatott saját Facebook-oldalán olvashatnak!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
testmozgás 50 felett
Edzés 50 felett: ez a gyakorlat szinte kötelező – Ingyen van, mégis sok izmot megmozgat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő várható országszerte időszakos (saras) esővel. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleties, illetve délies szél. A csúcsérték az ország északi kétharmadán általában 1 és 6, délebbre többnyire 7 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 7 fok valószínű. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.