Cukorbetegségről oktatják a diákokat

Tanárokat, diákokat és szülőket is érint az Egy csepp figyelem alapítvány diabétesz oktatási programja.

Hírességek is közreműködnek majd abban az új általános iskolai diabétesz oktatási programban, amelyben diákok, tanárok, sőt a gyerekek szülei is átfogó ismereteket szerezhetnek a cukorbetegségről. A programot a Nemzetközi Diabétesz Szövetség hozta létre részben azért is, hogy a cukorbeteg gyerekeket elfogadják az iskolákban - hangzott el az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sajtóeseményén. Egy diabéteszteszt is része lesz az oktatási programnak, melyben az alapítvány is közreműködik a következő tanévben.

Egyre több a cukorbeteg gyermek

A Nemzetközi Diabétesz Szövetség 6-14 éves gyerekek, szüleik és tanáraik számára hozta létre KiDS elnevezéssel iskolai oktatási programját, melyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány valósít meg Magyarországon. A program hazai bevezetése a következő tanévben az úgynevezett pilottal indul, melyben 5 iskola vesz részt. A cukorbetegség megismerésére, a 2-es típusú diabétesz megelőzésére és a diabétesszel élő gyerekek elfogadására irányuló iskolai programban a szakemberek mellett olyan hírességek is részt vesznek majd, mint Erős Antónia, Szellő István vagy éppen Kocsis Tibor.

Mire figyeljünk, ha cukorbeteg a gyerek? Szomorú, amikor egy felnőtt bármilyen betegségben szenved, de sokkal rosszabbul viseljük, igazságtalannak érezzük, amikor egy gyerekről derül ki, hogy nem egészséges. Kattintson !

A KiDS mellett tovább folytatódik az Egy Csepp Figyelem Alapítvány másik oktatási programja, a csaknem 5 éve indított "Belevalók". Az ingyenes képzés célja, hogy az óvópedagógusokat és tanítókat felkészítse a cukorbeteg gyerekek körüli mindennapi feladatokra. Eddig 40 állomáson csaknem 3000 pedagógus szerzett ismereteket a cukorbeteg kicsik gondozásáról. Szakmai partnerként a Magyar Diabetes Társaság és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége segíti a "Belevalókat", amely 5. éve része az ELTE hivatalos képzési programjának.

A cukorbetegség egyre több gyereket érint
A cukorbetegség egyre több gyereket érint

A fenti kezdeményezések azért is fontosak, mert az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisa szerint az elmúlt években az 1-es típusú cukorbeteg gyermekek és serdülők száma 2594-ről 3668-ra emelkedett, a 2-es típusú diabéteszes gyermekek és serdülők száma pedig 401-ről 635-re. Különösen figyelemre méltó, hogy a 2-es típusú cukorbetegség gyermekkori előfordulásának aránya meglepően magas (15 százalék).

Ismét keresik az ország cukormentes tortáját

Több más programot is bejelentettek az eseményen: a hagyományos Cseppont Patikaheteken május 14-27. között a már megszokott vércukor-, vérnyomás-, koleszterinmérés mellett mérőeszköz-, tesztcsík- és sebkezelő gél akció is várja az érdeklődőket az alapítvány logójával ellátott Cseppont Patikákban. Az alapítvány 13-dik alkalommal rendezi meg ingyenes családi egészségnapját, az Egy Csepp Világnapot november 11-én vasárnap, neves fellépőkkel. Novemberben pedig egy kommunikációs kampánnyal a diabétesz szövődményeire is szeretné hangsúlyosabban felhívni a figyelmet.

Lesznek ingyenes szűrések is. Az Egyszer Élünk Körút május végén indul, a sárga sátrak ott lesznek ismert futóversenyeken, fesztiválokon és családi napokon. Ezeken a helyszíneken bárki megméretheti vércukrát, vérnyomását és koleszterinszintjét.

Az alapítvány népszerű programjában, a Magyarország Cukormentes Tortája versenyen idén is 5 döntős tortát választott ki a Bechmann György cukrászmester által vezetett zsűri. Május végén eldől, melyik édesség lesz a győztes. A verseny mellett nyáron háziversenyt is indítanak hobbicukrászoknak.

Életből vett történetek adták az ötletet az idei 1 százalékos kampányhoz, melynek üzenetei az alapítvány programjaihoz kötődnek és elérhetőek az alapítvány honlapján, valamint közösségi oldalán. Az Egy Csepp Figyelem Alapítványt bárki támogathatja adója 1 százalékával, melyet május 22-ig lehet felajánlani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!