Kerüljük a tartósított élelmiszert, tüdőbetegséget okoz

Hörgőszűkületre utaló légzési zavart gyakrabban lehet kimutatni azoknál, akik rendszeresen fogyasztanak nitráttal kezelt húsokat. Körükben nagyobb az esélye a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) kialakulásának is - állítják amerikai tudósok egy táplálkozási felmérésben résztvevők adatainak vizsgálata alapján.

A New York-i Columbia Egyetem kutatói szerint közel kétszer olyan gyakran fordult elő a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) azoknál, akik havonta legalább tizennégy alkalommal ettek az előkezelt ételekből, mint azok között, akik egyáltalán nem fogyasztottak az ezzel a módszerrel tartósított élelmiszerekből. Az elsősorban baconszalonnát, kolbászt, vagdalt húst és sonkát tartalmazó étrend lényegesen több nitráttal terhelte meg a hat éven át nyomon követett 352 személy szervezetét, mintha más módon étkeztek volna, és a szakemberek úgy találták, hogy az észlelt légzésfunkció-zavar egyik oka a fokozott nitrátbevitel lehetett.

Részben a korábbi, hasonló eredményeket mutató amerikai vizsgálatoknak is köszönhető, hogy ma már az Egyesült Államokban lényegesen ritkábban alkalmazzák tartósítószerként a nitrátot, a világ számos részén azonban a különböző élelmiszerekben továbbra is gyakran előforduló adalék ez az anyag, ezért a vásárláskor érdemes ellenőrizni, mit, milyen mennyiségben is tartalmaz az adott áru.

Szakemberek szerint akár napjaink egyik leggyakoribb krónikus tüdőbetegségének, a COPD-nek az előfordulását is alacsonyabb szintre lehetne szorítani ezzel az elővigyázatossággal. (A WHO 2004. évi jelentése szerint COPD-ben évente már többen halnak meg, mint emlő- és tüdőrákban együttesen.) A krónikus obstruktív tüdőbetegséget elsősorban tartós köhögés vagy fizikai terhelésre jelentkező nehézlégzés jellemzi. Kialakulásának leggyakoribb oka a dohányzás. A tartós dohányosok 15-20 százalékánál alakul ki, és visszafordíthatatlan légzésromlás jellemzi.

A krónikus obstruktív tüdőbetegséget kezelhető betegségnek tartják, hiszen a dohányzás elkerülésével megelőzhető a baj, illetve hatékony gyógyszerekkel enyhíthetők a betegség tüneteinek enyhítésére, a hirtelen állapotromlások ritkítására. A megelőzés eszköztárába az amerikai dietetikusok szervezetének figyelmeztetése nyomán ezentúl érdemes bevenni a nitráttal kezelt élelmiszerek kerülését is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!