Gyógyítható lehet az egyik legagresszívebb rák?

Egyes tudósok szerint bizonyos rákbetegségek Achilles-sarka a rézigény lehet. Ha ez valóban igaz, elképzelhetővé válhat, hogy bizonyos gyógyszerekkel megakadályozzuk a ritka bőrdaganatokban szenvedők esetében a rézfelvételt, ezzel pedig a daganatok növekedését.

Egy, a című tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint a BRAF gén mutációjával együtt járó daganatoknak rézre van szükségük a növekedéshez. Ezek közé a daganatok közé tartozik többek között az egyik legveszélyesebb bőrrák-típus, a melanóma is, ami évente mintegy 2000 emberrel végez Nagy-Britanniában.

"A melanómához hasonló BRAF-pozitív daganatok szinte ki vannak éhezve a rézre - nyilatkozta a kutatás vezetője, Christopher Counter, a Duke Orvosi Egyetem munkatársa - A BRAF gén a sejtosztódásban, és a sejtek differenciálódásában játszik fontos szerepet. Az agresszív rákos sejtek jellemzően erősen undifferenciáltak." Mutáció esetén a BRAF kóros sejtburjánzást vált ki. Laboratóriumi kísérletek során Counter professzornak és kollégáinak sikerült bizonyítaniuk, hogy a rákos sejtek rézfelvételének gátlásával lassítani lehet a daganatok növekedését.

Hasonló eredményeket sikerült elérni egy, a melanóma , vagy akár a pajzsmirigy- és májrák" - nyilatkozta Dr. Donita Brady, aki szintén a Duke Egyetem munkatársa.

Az orvosok hamarosan megkezdhetik a klinikai teszteket is, amiknek során melanómával küzdő páciensek esetében is kipróbálhatják a rézfelvételt gátló gyógyszerek hatékonyságát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!