A szálkás körömágybőrt ezért ne tépjük le

A szálkás körömágybőr problémája kortól és nemtől függetlenül bárkit érinthet. Amellett, hogy nem valami esztétikus látvány, igen zavaró is, és a legtöbben nem tudják megállni, hogy ne piszkálják, tépkedjék vagy vágják le - ez pedig nem valami jó ötlet.

Meglepő dolgokról árulkodnak a körmeink Körmeink megléte olyan természetes, hogy amíg esetleg nem adódik valamilyen probléma velük, addig szinte nem is gondolunk a létezésükre. Az alábbi tényeket érdemes tudni róluk.

Szakértők szerint az alapvetően száraz bőrűeknél sokkal gyakrabban fordul elő a körömágy bőrének berepedezése, és a hideg, száraz idő is olyasmi, ami megnöveli ennek az esélyét - írja a Men's Health . Hogy a bőrkinövések miért tudnak néha annyira fájdalmasak lenni, annak az oka többek között az elhelyezkedésükben is keresendő. A körömágyban, illetve a köröm körülő bőrben sok az apró ér és az idegvégződés is. Emellett pedig a bőrszálkák körüli bőr be is gyulladhat, és irritálhatja a körülötte található idegvégződéseket. Ilyenkor a fájdalom mellett duzzanatot, kivörösödést is tapasztalhatunk.

Ha már begyulladt, esetleg elfertőződött a körömágy, ápoljuk fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő kenőccsel.
Ha már begyulladt, esetleg elfertőződött a körömágy, ápoljuk fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő kenőccsel. Fotó: Getty Images

Így akadályozhatjuk meg a kialakulását

A körömágybőr szálkásodását kezelni is lehet, de a legjobb módszer mégis az, ha megpróbáljuk megakadályozni a kialakulását. Nagyon fontos a kéz és a körömágy bőrének megfelelő hidratálása - ha hajlamos kiszáradni a körömágyunk, akkor erre a területre használjuk speciális olajakat. Létezik olyan körömágybőr-ápoló is, ami egy kevés AHA-savat is tartalmaz, ez a hidratálás mellett megakadályozza, hogy túlságosan megvastagodjon a bőr ezen a részen.

Ha tehetjük, manikűröztessünk egy-két havonta, egy profi sokat segíthet a problémánkon. Mindig gumikesztyűben mosogassunk, és télen, a hidegben is mindig hordjunk kesztyűt. Fontos, hogy belülről is hidratáljunk, azaz mindig fogyasszunk elegendő cukormentes folyadékot - ha a szervezetünk dehidratált, akkor hiába használunk bármilyen krémet vagy olajat, nem lesz olyan hatékony.

Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj?

Ha viszont már kiszálkásodott a körömágyunk, semmiképp se tépkedjük, és főleg ne rágjuk. A kezünkről és a szánkból is olyan kórokozók juthatnak be a szervezetbe az ilyenkor keletkező mikrosérüléseken keresztül, amelyek kellemetlen gyulladást, fertőzést okozhatnak. Ez pedig amellett, hogy fájdalmas, igen csúnya is tud lenni. Először áztassuk a kezünket egy kis meleg vízbe, majd vágjuk le a körmünket, a körülötte lévő felpuhult bőrt toljuk óvatosan vissza, és a kiálló kis szálkákat próbáljuk meg óvatosan, kisollóval vagy csipesszel lecsípni. Ezután hidratáljunk alaposan.

Ha már begyulladt, esetleg elfertőződött a körömágy, akkor mindig tartsuk tisztán, és a patikában kérjünk valamilyen recept nélkül kapható fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő kenőcsöt, amivel ápolhatjuk. Ha több napon át sem javul, illetve a körömágyból váladék kezd szivárogni, mutassuk meg orvosnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!