A gazdasági válság miatt egyre több az ekcémás?

A gazdasági hanyatlás rosszat tehet a bőrnek. Tíz brit bőrgyógyászból kilenc jelezte, hogy emelkedett az ekcémás, pikkelysömörös és egyéb bőrbetegségben szenvedők száma a gazdasági világválság beköszönte óta.

A zavaró tünetek miatt néhány beteg önmaga ellen fordul, esetenként öngyilkosságot is megkísérel. A Brit Bőr Alapítvány (BSF) jelentése szerint nagyon fontos a testi elváltozások hátterében rejlő lelki problémák felfedése.

105 orvos és nővér bevonásával villámfelmérést végeztek. 41 százalékuk jelentős növekedést vélt felfedezni a stressz hatására megjelenő bőrproblémák terén, 5 százalékuk a növekedést óriásinak találta, míg 50 százalékuk enyhének. Kiderült, hogy a recessziót az ekcémások szenvedik meg leginkább. Több lett ezen kívül még a pattanásos, pikkelysömörös, vitiligós (a bőrön pigmenthiányos, fehér foltok jelennek meg) beteg is.

A megkérdezett szakemberek fele állította, hogy lelki teher is kiválthatja a megbetegedést, vagy közrejátszhat annak fellángolásában, melyet komolyan kell venni. Sokak szerint könnyebb hozzáférhetőséget kellene biztosítani a tanácsadáshoz. A BSF egy korábbi felméréséből kiderült, hogy sok bőrbeteget atrocitások érnek a közösségekben. A megkérdezett 729 nő és férfi egyhatoda elárulta, hogy kiütéseik miatt önpusztító szokásokat vettek fel, sőt nem együknek az öngyilkosság is megfordult a fejében. A BSF szóvivője, Dr. Anthony Bewley bőrgyógyász elmondta: "A bőrbetegeket nagyon zavarja állapotuk, mivel hátrányosan befolyásolja az önbizalmukat és az önértékelésüket. Sok beteg úgy érzi, lelkileg sokkal nagyobb terhet jelent, mint a cukorbaj vagy a szívbetegség."

Bevis Man, a BSF másik munkatársa hozzátette: "A válság egy sor gonddal és további stresszel jár, ami csak fokozza azok nyomorúságát, akiknek az életét már előtte is megkeserítették a bőrön jelentkező szimptómák. Jóllehet, korábbi kutatások utaltak arra is, hogy a gazdasági hanyatlás igazából jót tesz az egészségnek, mert kevesebbet költ az ember egészségtelen nyalánkságokra, italra és dohányárura. Az 1929-33-as nagy gazdasági válság idején például - dacára a 25 százalékos munkanélküliségnek - az Egyesült Államokban nőtt a várható élettartam; kevesebben haltak meg szívbetegségben, influenzában és autóbalesetben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.