Új emberi vérsejteket fedeztek fel

Az emberi test valószínűleg a leginkább tanulmányozott biológiai rendszer. Azt gondolhatnánk, hogy szinte már mindent tudunk róla. Időről időre mégis újabb felfedezésekről számolnak be a kutatók. Ezúttal négy olyan új vérsejttípust fedeztek fel, amely létezéséről eddig egyáltalán nem tudtunk.

Korábban a vérsejtek típusait annak alapján azonosítottak, hogy a felületükön milyen fehérjék találhatóak, de ezzel a technikával egyáltalán nem vagy csak nehezen azonosíthatóak a ritka fajtájú vérsejtek. Az azonosítás finomításához a kutatók úgynevezett egysejtes genomikát használtak, amely lehetővé teszi számukra, hogy részletesen megvizsgálják a különböző sejtek génexpressziójának különbségeit. Ennek során sokkal pontosabb képet kapnak arról, hogy milyen típusú sejtek léteznek.

fehérvérsejt
A fehérvésejtek különféle válfajai más és más feladatot látnak el

Ezzel az eljárással sikerült felismerniük a fehérvérsejtek négy új osztályát. Az immunrendszer alapvető elemei a fehérvérsejtek különböző típusai, amelyek eltérő szerepet játszanak a fertőzés elleni küzdelemben. A Science folyóiratban közzétett tanulmány arról számol be, hogy két új típusú dendritikus sejtet és két új típusú monocita sejtet találtak a kutatók.

A dendritikus sejtek kulcsfontosságú szerepet játszanak a természetes immunrendszer belső kapcsolataiban (ide tartoznak a védelem olyan elemei, mint a bőr és a membránok, amelyek segítenek a fertőzés elleni küzdelemben), illetve fontosak az adaptív immunrendszer számára is, amelyben a speciális sejtek azonosítják és elpusztítják a kórokozókat. A dendritikus sejtek szerepe, hogy összeszedjék felszínükre a szervezetet fertőző antigének töredékeit, és ezeken keresztül megtanítsák a T-sejteknek, hogy mire kell vadászniuk, mifélék a kórokozók, amelyeket el kell pusztítaniuk.

A monocita sejtek eltérő szerepet játszanak az immunrendszeren belül. Ezek a fehérvérsejtek legméretesebb osztályát alkotják. Makrofággá formálódva a fertőzés helyszínén felkutatják, majd felemésztik, eltávolítják a szervezetből a kórokozókat.

Ha valamilyen rejtélyes betegségnél fogva arra kényszerülünk, hogy orvoshoz menjünk, az első vizsgálat, amelyre általában mindenkit be szoktak utalni, a teljes vérkép. Mit mutat a leleten a fehérvérsejtszám? Részletek!

"Ebben a tanulmányban a tudósok élvonalbeli technológiákat alkalmaztak annak kimutatására, hogy sok más típusú vérsejt létezik, mint korábban gondoltuk. A következő lépés, hogy kiderítsük ezekről a sejtféleségekről, hogy mi a szerepük az immunrendszerünkben mind testünk egészséges, mind beteg állapotában" - magyarázta Divya Shah, a Wellcome fertőzéssekkel és immunbiológiával foglalkozó csapatának szakértője.

Forrás: iflscience.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +10 °C

Borult, esős idő várható. Sokfelé erősödik a csapadék intenzitása, nagyobb mennyiség a nap második felében hullhat. A Dunántúlon és a középső országrészben az északi szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 15 fok között valószínű. Késő estére 10 és 14 fok közé hűl le a levegő. Jelenleg egy ciklon okoz változékony időjárást, az érzékenyeknél pedig kellemetlen tüneteket is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra