A veseelégtelenség kezdetén a betegeknél hosszú éveken át csak diétás és gyógyszeres kezelés szükséges. Ha a vesék állományának több mint 90 százaléka elpusztul, a vese elégtelen működését művi méregtelenítéssel, dialízissel kell kiegészíteni.
Amennyiben a dialízis-kezelés elkezdődött, arra mindaddig szükség van, míg veseátültetésre sor nem kerül. A dialízis tehát életfenntartó kezelési módszer, melynek során bizonyos salakanyagok és víz eltávolítása történik. A dialízis-kezelés fajtái közé sorolhatók: a hemodialízis (kórházban, otthon végzett) és a peritoneális dialízis (intermittáló, folyamatos, ciklikus) formák. A hemodialízis szó "vértisztítást" jelent, amelynek során a készülék segítségével folyamatosan vért vesznek a szervezetből, majd egy mesterséges szűrőn átáramoltatva (pumpálva) a szervezetbe visszajuttatják. A testen kívüli ún. extracorporális szűrő másik oldalán tiszta, a vér összetételének megfelelő sókat tartalmazó, felmelegített vizes oldatot áramoltat át a gép, ide szűrődnek át a szervezet salakanyagai. A tisztító hatású sóoldat gyorsan kering, ezért hamar kimossa az átlépő salakanyagokat, így azokból rövid idő (3-4 óra) alatt elegendő mennyiség távozik el, és a kellő hatásfokú méregtelenítés megtörténik. A kezelést végző, testen kívüli rendszerben vért és tisztító oldatot keringtető készüléket művese- vagy dialízis-készüléknek nevezik. Sokféle készüléket ismerünk, működési elvük azonban csaknem azonos. A dializátor az a szűrő, melyben a vér tisztítása történik.
A dializátorban levő egyik térben a szervezetből származó és oda visszatérő vér kering, a másik a felmelegített dializáló folyadék tere. A dializáló folyadék vagy mosófolyadék a vérnek megfelelő összetételű sóoldat, mely kimossa a dializátorba vezetett vérből átlépő salakanyagokat. A két teret celofán, újabban szintetikus, pl.: poliszulfon membrán választja el. Az ún. kapilláris dializátorok kapillárisok ezreit tartalmazzák. A kezelés alatt egy heparinnak nevezett anyagot kell hozzáadni az alvadás gátlására.
A felesleges víznek a szervezetből való eltávolítása ultrafiltrációval lehetséges, melynek lényege az, hogy a dializátorba kerülő vért nyomás alá helyezzük, s belőle a vizet a nyomáskülönbség révén átpréseljük a dializáló folyadék oldalára. A kezelés időtartama függ a salakanyagok szintjétől és a beteg testsúlyától. A kezelés 3-4 órája alatt percenként egy pohárnyi vér fordul meg a szűrőben, amelynek kb. 80 százaléka tisztul meg a salakanyagoktól. A kezelés leggyakrabban fisztula (verőér- és véna egyesítésével), teflonból készült "műér", illetve nagyvénába helyezett katéteren, kanülön keresztül történhet. A mai korszerű technika mellett a hemodialízis-kezelés már a beteg otthonában is működtethető.
A peritoneális vagy hasi dialízis a felhalmozódott salakanyagok és a víz eltávolításának másik módszere, melynek elve a hemodialízissel azonos, a vér tisztítása azonban nem a testen kívül, hanem a testen belül, a hasüregben, a hashártyán keresztül történik. A hasüreget steril, felmelegített sóoldattal (PD-oldat) töltik meg, és ott eltérő ideig állni hagyják. A víz és a salakanyagok innen a dializáló membrán szerepét betöltő hashártyán át jutnak ki a hasűri dializáló folyadékba. Amennyiben a PD-oldat salakanyaggal már kellően telítődőtt, lebocsátjuk a hasüregből, és a folyamatot megismételjük. A PD-oldatok különböző töménységű cukrot is tartalmaznak, és az ily módon történő vízeltávolítást ozmótikus eljárásnak nevezik. A dialízis a művi méregtelenítés eszköze, csupán egy kezelési eljárás, mely nem gyógyítja meg a vesebetegséget és nem állítja helyre a vesék működését, azonban az élet fenntartását végzi, melyet tartalommal csak a beteg tölthet meg együttműködésével, értő magatartásával.
